Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1912-ben született. Katonatisz. 1946-tól az MKP gyöngyösi pártbizottságának volt a titkára. 1948-ban belépett a hadseregbe. 1955-től a kecskeméti 3. hadtest parancsnoka volt. 1957 novemberétől a HM állományába került, 1957-ben kiképzési csoportfőnökké nevezték ki. Később a Határőrség parancsnoka lett. Határőr vezérőrnagyként ment nyugdíjba.
Az MSZMP KB póttagja volt 1959. december 5. és 1962. november 24. között.
1979 júniusában elhunyt.
Kommunizmuskutató Intézet
1912. május 26-án Pécsett született. Apja cipészsegéd, szobafestő, majd továbbszolgáló katona volt. Öt elemi, majd három polgári iskolai osztályt végzett. 1925-től fonómunkás volt a Magyar Kalap- és Posztógyárban, 1926–27-ben napszámosként dolgozott Rákosfalván egy tetőfedőnél. 1927-ben pékinasnak állt; segédlevelének megszerzése után, 1930-tól a Perl Kenyérgyárban kapott munkát. 1935. áprilistól szakácsként alkalmazták egy katonai élelmezési raktárban. Leszerelése után, 1938 nyarán illegálisan Franciaországba ment, segédmunkákból élt, majd a kiutasítás elől a náci Németországba utazott, ahol különböző helyeken fizikai munkákat vállalt. 1939-ben hazatért, önálló vállalkozásokba kezdett, de tönkrement. 1942 áprilisában katonai behívót kapott, a frontszolgálatot öncsonkítással elkerülte, a nyilas hatalomátvételig pedig egy budapesti laktanyában szakácsként teljesített katonai szolgálatot. 1944. októberben alakulatától megszökött s Budapest szovjet elfoglalásáig bujkált.
1945 februárjában belépett a Magyar Kommunista Pártba. Két hónapos pártiskolát végzett, 1946. májusban a gyöngyösi pártbizottság propagandistája, majd titkára lett; egy városi pártbizottság vezetése akkoriban nem számított rossz kezdetnek. Ebből a funkcióból 1948 novemberében pártutasításra került át a honvédséghez.
1949 májusában, a hat hónapos törzstiszti tanfolyam elvégzése után, alezredesi rendfokozatban kinevezték a Magyar Honvédség szolnoki 1. önálló ejtőernyős zászlóaljának parancsnokává. 1949 őszétől már a 25. lövészezred parancsnoka volt. 1950 tavaszán kinevezték ezredessé. Májusban öt hónapos magasabb parancsnoki tanfolyamra vezényelték, ahonnan októberben a kiskunhalasi 12. lövészhadosztály élére helyezték.
1952. szeptembertől a moszkvai Vorosilov Vezérkari Akadémián tanult, hazatérése után, 1954. novembertől vezérőrnagyi rangban kinevezték a kecskeméti központú III. lövészhadtest parancsnokává. (Ez igen magas csapatparancsnoki beosztásnak számított: a Magyar Néphadseregnek ekkor három, az 1956 őszi hadrendben már csak két lövészhadteste volt.)
Az 1956 őszi forradalmi napokban a hadsereg egyetlen magasabb beosztású katonai parancsnoka volt, aki jelentős erőket vezényelt a felkelők és a civil lakosság ellen. Az általa vezetett hadtest alárendeltségébe tartozó szinte valamennyi alakulat részt vett a tüntetések brutális szétverésében. Október 24-én kijelentette, hogy minden erejével az 1919-es fehérterror megismétlődése ellen fog küzdeni („itt nem lesz új Orgovány”), egyúttal kivégzéssel fenyegette meg a parancsot megtagadó katonáit.
Október 25-én 150 főt vezényelt a megyeszékhely utcáira, hogy megakadályozza a tervezett tüntetést, így a demonstráció elmaradt. (Gyurkó, végső esetben, már ekkor lövetni akart, de ezt Daczó József, a megyei pártbizottság első titkára határozottan ellenezte.) Október 26-án hajnalban megérkezett Bata István honvédelmi miniszter parancsa, amely kemény fellépésre utasította a hadtest parancsnokát. A nap folyamán a kecskeméti felkelők fegyvereket szereztek a rendőrség épületéből és megtámadták a börtönt; a katonák még ekkor sem lőttek. Fegyverhasználatra először az esti tüntetés alkalmával került sor, de szerencsére senki sem vesztette életét. Október 27-én a Kecskeméten állomásozó vadászgépeket több településen a tüntetések szétverésére küldte. Tiszakécskén géppuskatüzet zúdítottak a Himnuszt éneklő tömegre: tizenheten haltak meg és 110 volt a sebesültek száma; Csongrádon, Kecskeméten és Berzencén is repülőgépek bevetésével oszlatták szét a demonstrálókat. Kiskőrösön a gépek először riasztó-, majd célzott lövéseket adtak le a tüntetőkre: hatan sebesültek meg. Október 28-án repülőgéppel gépágyúztatta a kecskeméti cigánytelepet, ahová a felkelők visszavonultak, majd a katonaság átkutatta a városrészt; a harckocsik sok lakóépületet leromboltak. A kecskeméti harcokban hét felkelő és több katona is életét vesztette.
A kíméletlen és véres katonai akciók miatti felháborodás hatására helyzete megingott, az alá tartozó katonai egységeknél forradalmi katonatanácsok alakultak. Október 31-én szovjet katonai tanácsadójával repülőgépen Ungvárra, a szovjet csapatokhoz menekült. Távozása után a hadtest katonatanácsa leváltotta parancsnoki beosztásából.
November 4-én a megszálló szovjet csapatokkal együtt érkezett meg a fővárosba. Belépett a Magyar Dolgozók Pártja utódaként megalakított Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP). A Kádár-féle bábkormány a novemberben felállított karhatalom egyik kulcspozíciójába helyezte: rábízták a vidéki karhatalom irányítását, ő tartotta a kapcsolatot a szovjet katonai parancsnoksággal. Tagja lett a Honvédelmi Minisztérium (HM) Uszta Gyula által vezetett Katonai Tanácsának, amely a „rendcsinálás” idején a minisztériumot és a hadsereget ténylegesen irányította. A Tiszti Felülvizsgáló Bizottságok elnökeként és a Katonai Felsőbíróság ülnökeként aktív szerepet vállalt a forradalmat követő, formálisan jogi keretek között működő megtorlásban.
Ezzel párhuzamosan egy újabb vérengzés is az ő nevéhez köthető: december 11-én Egerben vezényelt ki katonákat a tüntetők ellen: az összecsapás két halálos áldozatot és 14 sebesültet követelt.
1957-ben a HM-ben kiképzési főcsoportfőnök lett, majd 1957 és 1960 között a határőrség országos parancsnoki posztját töltötte be. 1960. szeptember 1-jén felfüggesztették tisztségéből, majd október 1-jén elbocsátották a hadseregből, bizonyára azért, mert az úgynevezett „konszolidáció” szempontjából személye tehertétellé vált. (Annak ellenére, hogy 1959 decemberében póttagként még bekerült az MSZMP Központi Bizottságába.)
Ezután egy évig a Nagytétényi Sertéshizlalda igazgatója volt, innen állítólagos pénzügyi visszaélések miatt bocsátották el. 1962-ben Pécsre költözött, és benzinkútkezelőként dolgozott.
Pécsett halt meg 1979. július 15-én, a város díszsírhelyre temette.
Életút, tisztségek:
1945. februártól a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1946. május – 1948. november: Az MKP Gyöngyös Városi Bizottságának propagandistája, majd titkára.
1946: Elvégzi a két hónapos pártiskolát.
1948. november – 1949. április: Elvégzi a Honvédség törzstiszti (alosztályparancsnoki) tanfolyamát.
1949. május 1. Alezredessé léptetik elő.
1949. május – 1949 ősz: A Magyar Honvédség (szolnoki) 1. önálló ejtőernyős zászlóaljának parancsnoka.
1949 ősz – 1950. május: A 25. lövészezred parancsnoka.
1950. március 15. Kinevezik ezredessé.
1950. május – 1950. október: Elvégzik a hat hónapos magasabb parancsnoki tanfolyamot.
1950. október – 1952. szeptember: A kiskunhalasi 12. lövészhadosztály parancsnoka.
1952. szeptember – 1954. november: Moszkvában a Vorosilov Katonai Akadémia hallgatója.
1954. október: Kinevezik vezérőrnaggyá.
1954. november – 1956. október 31. A Magyar Néphadsereg III. lövészhadtestének parancsnoka.
1956. november – 1957 eleje: A vidéki karhatalmi egységek parancsnoka.
1957 eleje – 1957. augusztus 9. A Honvédelmi Minisztérium kiképzési csoportfőnöke.
1957. augusztus 9. – 1960. augusztus 31. A BM Határőrség országos parancsnoka.
1959. december 5. – 1962. november 24. Az MSZMP Központi Bizottságának póttagja.
