Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1920. október 30-án született Mezőtúron szegényparaszti családban. A mezőtúri gimnáziumban érettségizett, majd 1939-ben beiratkozott a Közgazdasági Egyetemre, a Tudományegyetemen szociológiát és néprajzot is tanult. A Bólyai, majd Győrffy Kollégium tagja volt.
1941 óta a kommunista párt tagja. 1943 januárjában a Szabad Szó munkatársa lett. 1944-ben a KISZ főtitkára volt, az év elején illegalitásba vonult. 1945-ben először a MADISZ sajtóosztályának vezetője, majd a Szabad Föld felelős szerkesztője (1947 őszéig). 1946-ban a NÉKOSZ elnöke, majd főtitkára, illetve országgyűlési képviselő. 1949-ben kimondták a NÉKOSZ feloszlatását, marósként dolgozott a Láng Gépgyárban. Rövid ideig az Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatal vezetője. 1951-től az Agráregyetemen adjunktus. 1954-től a Társadalmi Szemlének a rovatvezetője. 1956. október 25. és december 31. között begyűjtési miniszter.
1956. november 10. és 1957. június 22. között az MSZMP IKB tagja volt. Az 1957-es pártértekezlet előtt Köböl József mellett ő volt az, aki nem támogatta a Nagy Imre elleni vádemelés tervét. Lemondott az IKB-tagságáról.
1957-től a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa, később főmunkatársa, ahol 1962-ben megszerezte a közgazdaságtudományok kandidátusa címet. 1968-ban kinevezték a Szövetkezeti Kutató Intézet igazgatójának.
Kommunizmuskutató Intézet
Mezőtúron (Jász-Nagykun-Szolnok vm.) született 1920. október 30-án. Apja műszerész kisiparos volt, majd 1945 után a Magyar Postánál dolgozott.
Szülővárosának református főgimnáziumában érettségizett, 1939-ben beiratkozott a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szociológiai és néprajzi előadásokat hallgatott.
A Bolyai Kollégium tagjaként 1940-ben a Táj- és Népkutató Intézet szervezésében részt vett a derzstomaji falukutatáson. Bekapcsolódott az antifasiszta mozgalomba, szervező és „felvilágosító” munkát végzett az egyetemisták között. 1941-ben tagja lett az illegális kommunista pártnak. Aktív tagként részt vett az 1941. október 6-i és a november 1-jei a Batthyány-örökmécsesnél és a Kossuth-mauzóleumnál tartott koszorúzások előkészítésében, közreműködött a Magyar Történelmi Emlékbizottság munkájában. A Petőfi-szobor 1942. március 15-i megkoszorúzása után előállították.
A Bolyai Kollégium szeniorjaként egyik fő előkészítője volt a kollégium önálló intézménnyé alakításának Györffy Kollégium néven; 1942. februárban igazgatóhelyettes-alelnökké, 1942 szeptemberében szeniorrá választották. 1943 elején a Szabad Szó című hetilap levelezési rovatának szerkesztője lett, majd a BM Szociális Felügyelőségén dolgozott. 1943 nyarán tagja lett a kommunista Ifjúsági Ankétbizottságnak, ezért szeptember 11. és december 4. között rendőrségi őrizetbe került. Egyetemi tanulmányait megszakította, félig illegalitásban, majd az ország német megszállása (1944. március 19.) után teljes illegalitásban élt. A korábban nevet változtatott kommunista párt, azaz a Békepárt röpcéduláit sokszorosította, 1944 augusztusától az illegális egyetemista mozgalom újjászervezését irányította, sőt kisebb fegyveres akciókat is végrehajtottak. 1944. november elején közreműködésével alakították meg a Magyar Diákok Szabadságfrontját, majd a Magyar Ifjúság Szabadságfrontját. Ő képviselte az ifjúsági szervezeteket a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában.
1945 februárjában a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség sajtóosztályának vezetője, majd március 20-ától miniszteri biztos a földreform Szatmár-Beregi, később Vas vármegyei végrehajtásában. (A kommunista párt igyekezett minél jobban kihasználni a törvényben rejlő politikai lehetőséget: a megyékbe kiküldött megbízottak többsége soraikból került ki.) 1945. július 25-én az egész országra kiterjedő felhatalmazással megbízták a földreform elhúzódásának felszámolásával.
1945 augusztusában alapító felelős szerkesztője lett a Szabad Földnek, a Magyar Kommunista Párt (MKP) „földmíves hetilapjának”; ez a pozíciója világosan mutatta szerepének fontosságát. Az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei választókerületből került a törvényhozásba.
1946. augusztus 30-án a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) társadalmi elnökévé választották, 1947 nyarától a NÉKOSZ függetlenített elnöke, majd 1948 októberétől főtitkára volt. (Még a Györffy Kollégium vezetőiben és diákjaiban érlelődött meg az a gondolat, hogy olyan kollégiumokat kell létrehozni, amelyek lehetővé teszik a szegény sorsú munkás- és parasztszármazású fiatalok továbbtanulását. Olyan diákotthonokat és kollégiumokat akartak szervezni, amelyekben ezek a fiatalok demokratikus szellemben tanulhatnak és szerveződhetnek a „nép értelmiségévé”. A NÉKOSZ vezetésében kommunista és parasztpárti fiatalok vettek részt, fő támogatójuk a kommunista belügyminiszter, Rajk László volt. Éppen a párt befolyása miatt sokan egyfajta „kommunista janicsárképzőnek” tartották a kollégiumi szövetséget. 1948-ra 158 népi kollégiumot sikerült létrehozni, amelyekben 9500 kollégista élt és tanult.)
A kollégium felszámolása után, mintegy fájdalomdíjként, Gyenest kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium keretében működő Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatal (ODKH) vezetőjévé. 1949. novemberben beiskolázták az Magyar Dolgozók Pártja (MDP) kétéves pártfőiskolájára, de tanulmányait megszakították azzal a váddal, hogy az ODKH működésében politikai és gazdasági hibákat találtak. 1950. januárban pártbüntetést kapott, ezért fizikai munkásként dolgozott tovább: marós lett a Láng Gépgyárban.
1951. februárban a Magyar Agrártudományi Egyetemre került adjunktusnak, Nagy Imre tanszékén nagyüzemi agrárgazdaságtant taníthatott. 1954. július és 1956 között az MDP fő ideológiai és tudományos lapjának, a Társadalmi Szemlének a közgazdasági rovatát vezette.
A forradalom napjaiban fontos szerepet kapott: október 27-én Nagy Imre behívta kormányába, ő kapta a begyűjtési tárcát. Október 30-án a Minisztertanács elfogadta két nappal korábbi javaslatát a kötelező begyűjtési rendszer megszüntetéséről. Október 31-én tett nyilatkozatában ezt ő maga jelentette be, egyúttal a közutálatnak örvendő minisztérium felszámolását is.
A forradalom leverése után november 10-étől – tehát megalakulástól – tagja volt az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottságának (IKB), a december 2–5-i ülésen Nagy Imre mellett szólalt fel, az IKB határozata ellen szavazott. Amikor az IKB 1957. februári ülésén Kádár János bejelentette, hogy Nagy Imre és társai ellen büntetőeljárást indítanak, Köböl Józseffel együtt újra ellenvéleményüket hangoztatták; ezért az IKB június 22-ei ülésén felmentették tagságából. Ennek ellenére 1957–58-ban tagja volt az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Agrártudományi Bizottságnak, az 1957-es agrártézisek egy részét ő fogalmazta meg. 1956-os tevékenységéért 1959-ben szigorú megrovás pártbüntetést kapott.
1957-től a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa, később főmunkatársa volt; 1962-ben megszerezte a közgazdaságtudományok kandidátusa címet. 1965-től a Szövetkezetek Országos Szövetsége alá tartozó Szövetkezeti Kutató és Dokumentációs Iroda, majd 1968-tól az ebből kifejlődött Szövetkezeti Kutatóintézet igazgatója volt 1985. évi nyugdíjazásáig. A Szövetkezeti Tudományos Tanács elnökeként támogatta a szövetkezeti kérdésnek a társadalomtudományi kutatásokban való vizsgálatát.
A rendszerváltoztatás után visszavonultan élt, Keszthelyen (más forrás szerint Zalaszántón) hunyt el 1996. január 17-én.
Életút, tisztségek:
1941-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1944. októbertől a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945. február – 1945. március 20. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség sajtóosztályának vezetője.
1945. augusztus 29. – 1947 május 18. A Szabad Föld felelős szerkesztője.
1945. november 29. – 1947. július 25. Nemzetgyűlési képviselő.
1946. augusztus 30. – 1947 A Népi Kollégiumok Országos Szövetségének (NÉKOSZ) társadalmi elnöke.
1947 nyár – 1948. október: A NÉKOSZ függetlenített elnöke.
1948. október – 1949. július 10. A NÉKOSZ főtitkára.
1949. július – 1950: Az Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatal hivatalvezetője.
1950–1951: A Láng Gépgyár forgácsoló üzemének gépmunkása.
1951–1953: Az Magyar Agrártudományi Egyetem Agrárgazdasági Tanszékének adjunktusa.
1953–1957: A Társadalmi Szemle munkatársa, később közgazdasági, majd gazdaságpolitikai rovatvezetője.
1956. október 26. – 1956. október 31. Begyűjtési miniszter.
1956. november 4. – 1956. december 31. A Begyűjtési Minisztérium vezetője.
1956. november 10. – 1957. június 22. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának (IKB) tagja.
1957. január 14. – 1959. január 20. Az MSZMP IKB (1957. július 27-től Központi Bizottság) Agrárpolitikai Munkabizottságának (1957. december 20-tól Bizottságának) tagja.
1957–1965: A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa, később főmunkatársa.
1962: Megszerzi a közgazdaságtudományok kandidátusa címet.
1965–1968: A Szövetkezeti Kutató és Dokumentációs Iroda igazgatója.
1968–1985: A Szövetkezeti Kutatóintézet igazgatója.
