Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1917-ben született, Pándon. Szülei parasztok voltak, tizenegy testvére volt, mindannyian fizikai munkások maradtak. A hat elemi elvégzése után Pestre ment tanoncnak, 1930-ban, a Steyr-Puch Művekbe.
14 éves korától a Steyr Lehel úti autójavító műhelyében tanult. Az utca túloldalán, a Magyar Felvonó és Gépgyárban dolgozott kötetünk másik szereplője, Biszku . Gáspár 1936-ban szabadult, és ott is maradt. Belépett a szociáldemokrata pártba és a szakszervezetbe. Nemsokára bizalmi lett. (Beceneve Gazsi.) Járt a vasasszemináriumba. 1939-ben nősült, egy fia született. 1940-ben csatlakozott Weisshaus Aladár kommunista csoportjához. 1940 és 45 között a vasas szakszervezet főbizalmija volt a Steyr-Puch Művekben. 1944-ben Somkuti János angyalföldi ellenállási sejtjének Biszkuval fegyvereket juttattak.1945 márciusában Debrecenben tanult hat hetes pártiskolán. Debrecenben találkozott Rákosival , Farkassal és Révaival . Itt ismerkedett Benkével és Komócsinnal . "Az iskolán Révész Géza, a későbbi honvédelmi miniszter volt a káderes. Ő foglalkozott további sorsunk alakításával, s tőle tudtuk meg, hogy [...] a pártközpontba megyünk dolgozni. Én előtte még a III. kerületi pártbizottságon üzemszervező titkárként is működtem. Aztán két évig valóban a pártközpontban dolgoztam instruktorként. Három megyém volt: Baranya, Somogy és Tolna. S még egy negyedikben, Nógrádban kisegítő voltam. A pártszervezetek megalakítása volt az alapfeladatunk, de emellett olyan kormánybiztosfélék is voltunk, afféle mindenesek. Elmentünk két hétre alapszervezeteket létrehozni, földosztást szervezni, válaszolni az emberek kérdéseire. Aztán hazajöttünk egy-egy napra, új intenciókért. Szőnyi Tibor volt a főinstruktorunk, a Szervezési Osztályról." 1946 augusztusában a Budapesti Pártbizottság Szervezési Osztályának vezetője volt, ekkor dolgozott először együtt Kádárral, aki a pártbizottság titkára volt. Az MKP III. kongresszusán (1946 októbere) KV-tag lett. 1947-ben a Vasas Szakszervezet Központi Bizottsága, a motorszerelők szervező bizottságának titkárává választotta. Rövid idő után a Vasas Szakszervezet főtitkárhelyettese, majd 1950 májusában főtitkára lett.
1950 októberében tagja volt annak a csoportnak (Komócsin , Vég , Matusek Tivadar, Nonn György), melyet elsőként küldtek az SZKP három éves pártfőiskolájára. Rákosi szerint Sztálin külön engedélye kellett ahhoz, hogy az iskolán külföldiek tanulhassanak. Gáspárt az iskola befejezése előtt azzal hívták vissza, hogy segítsen Kristófnak végrehajtani a szakszervezetekről szóló PB-határozatot. 1952. november 24-én a SZOT főtitkárhelyettese lett; ezt a címet 1953 márciusában elvették a SZOT-tól, ezután titkár volt. 1954-től a KV Ipari Osztály élére került. 1955. április 30 -án megválasztották a SZOT elnökének.
A KV 1956 július i plénumán a Politikai Bizottság póttagja lett. A KV 1956. október 23/24 -én éjszaka tartott ülésén a Politikai Bizottság tagjává választották. 1956. október 28 -án kimaradt a legfelső vezetésből. 1956. október 31-én a SZOT Elnöksége leköszönt, így rövid időre Gáspár átadta székét Vas-Witteg Miklósnak. 1956 november ben alapítótagja lett az MSZMP KB-nak.
A VII. kongresszuson (1959 november ) ismét a Politikai Bizottság póttagja, és 1959. november 2 -tól a Budapesti Pártbizottság első titkára lett, 1961. szeptember 13 -ig. A KB 1961 szeptember i plénumán gazdaságpolitikai KB-titkár lett, de nem lévén gazdasági szakember, ezt maga is ideiglenes megoldásnak tekintette. 1962. október 30 -án visszakerült a Budapesti Pártbizottság élére. A VIII. kongresszuson (1962 november ) leköszönt KB-titkári tisztéről és a Politikai Bizottság tagja lett.
1964-ben Komócsinnal , akit elvtársának, barátjának és harcostársának tartott, a Szovjetunióba utazott, tanulmányait befejezendő. "Az MSZMP VIII. kongresszusának előkészítő munkálatait tárgyaltuk a Politikai Bizottságban. E munka során mindnyájunknak -nekünk is [Komócsinnal -Ny.A.]- egy kérdőívet kellett kitölteni, amelyben egyik kérdésként szerepelt a legmagasabb iskolai végzettség. Volt egy ilyen rovat: el nem végzett, be nem fejezett iskola. A PB ülésén kérelmet adtunk elő, hogy engedélyezzék számunkra két hónapnyi időtartamra -a tanulmányok befejezésére és az államvizsga letételére- tanulmányi szabadság biztosítását. Kádár János elvtárs viccesen azt mondta a PB-ülésen: 'Ha most, a kongresszus előtt nem is, de adjunk nekik a kongresszus után két hónapot.' Végül 1964 májusában nyílt lehetőség arra, hogy kimenjünk a Szovjetunióba tanulmányaink befejezése végett. A közben változott helyzettel függött össze, hogy csak három hetet kaptunk."
1965. június 28 -tól a SZOT főtitkára.
A hatvanas évek második felében "kezdettől fogva hangsúlyoztuk: a reform eszköz és nem cél, arról is szóltunk számos alkalommal, hogy milyen veszélyekkel kell szembenéznünk: az indokolatlan fluktuációval, az áralakulás szabályozatlanságával, közgazdasági módszerek háttérbe szorulásával, és szóltunk a Központi Bizottsággal egyetemben arról, hogy nem szabad félnünk a tapasztalatokból adódó korrekcióktól. [...] Ekkortól indult el egy mesterségesen kiagyalt legenda, hogy Magyarországon létrejött az úgynevezett munkásellenzék, amelynek én vagyok a vezéralakja." Másutt így folytatta: "A 68-ban felvázolt elképzeléseket egyrészt a feltételek hiánya miatt nem lehetett tökéletesen megvalósítani, másrészt az a reform nem is volt rendesen előkészítve, harmadrészt -és talán ez a legfontosabb- a nemzetközi környezet nem volt fogadóképes." Mások szerint az új gazdasági mechanizmus csődjében jelentős szerepe volt a Gáspár által vezetett SZOT politikájának is. A hatvanas évek végén síkra szálltak a munkás-béremelésért és a munkaerő-vándorlás korlátozásáért. Sokak szerint a hetvenes években a pártközpont mellett a SZOT volt a legfontosabb politikaformáló tényező.
1978 áprilisában a kommunista szakszervezeteket (és a CGT-t) tömörítő Szakszervezeti Világszövetség elnökévé választották.
Hosszú időn keresztül Méhesben látta lehetséges utódát (a részleteket lásd ott).
1983. december 9 -től a SZOT elnöke. Az 1985-ös parlamenti választásokon az országos listán jelöltek között ő kapta a legkevesebb szavazatot, a hivatalos adatok szerint 98,8%-ot. Az országos pártértekezleten (1988 május ) jelölték a Politikai Bizottságba, de a küldöttek kibuktatták, kimaradt a KB-ból is. "Amikor a pártértekezletnek vége volt, és kihirdették az új felállást, még én vigasztaltam sorstársaimat. Azt mondtam, idefigyeljetek fiúk, sokkal rosszabbul is járhattunk volna, ha mondjuk száz évvel korábban születünk, a francia kommün idején. Emlékezhettek, mit csináltak a kommünárokkal. A falnál végezték ki őket. Minket legalább nem végeztek ki. Mi élünk és megvagyunk. Ez a lényeg." A SZOT június 22-i ülésén elfogadták lemondását. "Ezt senki sem kérte tőlem. Eldöntöttem és megcsináltam." Továbbra is a Szakszervezeti Világszövetség elnöke maradt. "Kisebbfajta pánik keletkezett, és a szudáni főtitkár kollegám azonnal eljött Magyarországra, megtudni, hogy most mi lesz. Neki is elmondtam, hogy szívem szerint ettől a tisztségtől is megválnék [...] Elkezdett agitálni, hogy a hátralevő három évig maradjak ott hivatalban. Végül is meggyőzött. Így a világszövetség elnöki székében megmaradtam. Többek között ennek szól a dolgozószoba, a titkárnő és a szolgálati gépkocsi is." 1989. március 24-én indoklás nélkül lemondott e tisztéről.
Kommunizmuskutató Intézet
1917. április 15-én született Pándon (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.), földműves családban; szülei összesen 12 gyermeket neveltek. Hat elemit végzett, majd Budapestre került tanoncnak a Steyr-Puch Művekhez; 1931-től a cég Lehel úti műhelyében inaskodott. Motorszerelői segédlevelét 1936-ban szerezte meg, és továbbra is addigi munkahelyén maradt szerelőként; később próbamester lett. Közben 1940-ben bevonult katonának, egy műszaki csapattest tagjaként a MÁVAG-ban dolgozott.
1935-ben belépett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségébe, majd 1936-ban a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1940-ben csatlakozott a Weisshaus Aladár vezette kommunista csoporthoz. (Demény Pál csoportja mellett ez volt a második legnagyobb, nem Moszkvából irányított kommunista szerveződés 1945 előtt.) 1940 és 1945 között szakszervezeti főbizalmi volt a Steyr-Puch Művekben. Visszaemlékezése szerint 1944-ben Biszku Bélával együtt fegyvereket szállított az egyik ellenálló csoportnak.
1945 elején felvették a Magyar Kommunista Pártba (MKP). A Budapest III. kerületi pártbizottság üzemszervezőjeként tevékenykedett, majd márciustól, Kossa István ösztönzésére, Debrecenben elvégezte a hathetes pártiskolát; itt megismerkedett a Moszkvából hazatért kommunista vezetőkkel.
A pártiskola elvégzése után az MKP Központi Vezetősége (KV) Szervezési Osztályának instruktora lett: Somogy, Baranya és Tolna vármegyék tartoztak hozzá, Nógrádban pedig kisegítő volt. 1946 augusztusától az MKP budapesti pártbizottságán a szervezési osztályt vezette. Elég hamar a párt közvetlen irányítói közé került, ugyanis már 1946. októberben bekerült az MKP KV-ba; a testületnek majd’ 42 évig tagja is maradt. 1947-től a vasasszakszervezetben a motorszerelők szervezőbizottságának titkára, 1948-tól a szakszervezet főtitkárhelyettese, 1950. májustól főtitkára volt.
1950 októberében az elsők között küldték ki Moszkvába, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága (KB) hároméves pártfőiskolájára, de fél évvel tanulmányai befejezése előtt, 1952. novemberben hazarendelték. Megtették a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) főtitkárhelyettesének (1953 tavaszán tisztsége neve titkárra változott), 1955. áprilistól pedig elnökként immár ő volt a szakszervezeti szövetség első számú vezetője. (A szövetséget azért hozta létre a kommunista párt, hogy a hagyományos ágazati szakszervezeteket és minden munkásképviseletet központi ellenőrzése alá vonjon.)
A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) KV 1956. július végi ülésén – amely Rákosi leváltásáról és Gerő Ernő első titkárrá választásáról határozott s ekkor került vissza a testületbe Kádár János és Marosán György – póttagként bekerült a Politikai Bizottságba (PB). Szeptember végén tagja lett „a párt halottai” (Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor, Szalai András) temetésének megszervezésére létrehozott bizottságnak. Október 12-én szakszervezeti delegációval Belgrádba utazott, ahol a jugoszláv pártvezetővel, Titóval is tanácskoztak.
A KV október 23/24-i ülésén a PB teljes jogú tagjává választották ugyan, de az október 26-án, majd 28-án megalakult, még szűkebb vezető testületeknek már nem lett tagja. Október 31-én maga a régi szakszervezeti szövetség is megszűnt, és Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége néven alakult újjá – ekkor még a Gáspár nélkül.
A forradalom alatt Gáspár mindent megtett befolyása megtartása érdekében. Több forradalmi szervezettel is tárgyalt, így például az Egyetemi Forradalmi Diákbizottsággal, amellyel közös felhívást is aláírt. November 13-án – már a kommunista Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Tanácsának nevében (!) – rádióbeszédet mondott, amelyben megtévesztésül a többpártrendszer, a munkástanácsok és a független szakszervezetek mellett foglalt állást, és a munka felvételére szólította fel a dolgozókat. Forradalom alatti tevékenysége teljes mértékben ellentétben állt a független munkásautonómiával, amelyet a munkástanácsok szerveztek.
Az 1956. november 4-i második szovjet intervenció után nyomban csatlakozott is a Kádár-féle vezetéshez, bekerült a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 21 tagú Ideiglenes Központi Bizottságába, s főtitkárként átvette a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége (1958. márciustól ismét SZOT) vezetését.
1959 késő őszén a budapesti pártbizottság élére állították, s decemberben póttagként – ismét – bejutott a PB-be. 1961. szeptemberben a KB Titkárságának is tagja lett: a gazdaságpolitikai reszort felelőseként az Államgazdasági, valamint az Ipari és Közlekedési Osztályt, valamint a KB Államgazdasági Bizottságát felügyelte; a(z ekkor még létező) területi ellenőrzési rendszerben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Sopron, Komárom és Veszprém megye pártbizottsága tartozott hozzá.
1962. október végétől ismét budapesti első titkár lett, novemberben a PB-ben is rendes tagságot kapott. 1964. május–júniusban a Szovjetunióban befejezte 12 évvel korábban félbehagyott tanulmányait.
1965. júniusban harmadízben lett a SZOT első embere. Ekkor már javában folytak a gazdasági reform előkészítő munkálatai. Gáspárt kezdettől az „új gazdasági mechanizmus” ellenzői közé sorolták. Ez az irányzat a párt X. kongresszusán, 1970-ben már teljes nyíltsággal lépett fel, s a „forradalmi munkásosztály” nevében bírálta „az egyéni harácsolás és a kispolgári mentalitás éltető táptalajának” bélyegzett – amúgy már bevezetésükkor is felemás – reformokat. (A „balosok”, az ún. „munkásellenzék” képviselői – egyébként sokak számára népszerű – „egyenlősítő” húrokat pengettek; egyesek túlzott meggazdagodását, a munkások bérének relatív csökkenését emlegették, a „kispolgári tendenciák” veszélyeire figyelmeztettek. Arra is utalni kell, hogy ez utóbbi félelemben vezető értelmiségiek – köztük Veres Péter – is osztoztak.)
Gáspárt tehát – már csak azért is, mert ő volt a formális „munkás-érdekképviselet” vezetője – ezen irányzat prominensei közé sorolták. (Ő maga ezt utóbb „mesterségesen kiagyalt legendának” minősítette.) Az általa vezetett SZOT-nak a ’60-as évek végén folytatott politikája ugyan – természetesen – hozzájárulhatott a reformkezdeményezések sikertelenségéhez, de az „új mechanizmus” sorsa, mint minden igazán fontos politikai kérdés, most is Moszkvában dőlt el.
1972. február elején a szovjet pártlap, a Pravda igen kritikus hangvételű cikket közölt a magyar reformok „káros mellékhatásairól”. Ebben az időben került sor Kádár János és Leonyid Brezsnyev sokat emlegetett zavidovói találkozójára, amelyen ugyan a szovjet pártvezető is erős bírálatot fogalmazott meg a reformokkal kapcsolatban, de magát Kádárt a szovjet vezetés bizalmáról biztosította – feltéve, ha végrehajtja az általuk szükségesnek vélt személyi változtatásokat, nevezetesen a „reformer szárny” visszaszorítását. Kádár, mint oly sokszor, ekkor is jól lavírozott a magyar párton belüli irányzatok s azok hatalmi törekvései között. A reformisták félreállítása nem jelentette egyúttal a „balosok” személyi térnyerését, sőt. A „munkásellenzéknek” a legfelsőbb vezetésben helyet foglaló tagjait – akik talán, határozottabb moszkvai támogatással, hajlandók lettek volna magát Kádárt is eltávolítani a hatalomból – a magyar vezető előbb-utóbb szintén elmozdította a vezető posztokról: Komócsin Zoltán 1974-ben meghalt, Pullai Árpád 1976-ban távozni kényszerült KB-titkári posztjáról, végül 1978-ban a sokat próbált Biszkut is nyugdíjazták.
Gáspár pedig maradt… Ő maga utólag tagadta, hogy köze lett volna a Kádár elleni szervezkedéshez. S valóban: „Ha Kádár nem bízott volna Gáspárban, akkor a SZOT főnöke aligha lehetett volna sok évtizeden keresztül [tegyük hozzá: egészen az 1988-as pártértekezletig!] »királycsináló«” – írja egy kortárs vezető funkcionárius. A szakszervezeti vezető már az 1960-as évek elejétől a pártkongresszusok jelölőbizottságának vagy tagja, de többnyire elnöke volt, s mint ilyen, aktuális funkciójánál mindig nagyobb befolyással járó pozíciót birtokolt.
1978 tavaszán a kommunista irányítás alatt álló Szakszervezeti Világszövetség elnökének is megválasztották. Még öt év telt el, amikor 1983 végén a SZOT főtitkári székében ugyan Méhes Lajos váltotta, ő pedig az inkább a protokolláris jellegű elnöki funkciót kapta, de ennek ellenére a legszűkebb vezető testület, a Politikai Bizottság tagja maradhatott. Csak a vég kezdetén, az 1988. májusi országos pártértekezleten buktatták ki a hatalomból, a rendszer névadójával egyetemben. Ez év júniusában lemondott a SZOT elnöki tisztéről, végül 1989. márciusban visszavonult a Szakszervezeti Világszövetség éléről is. A „nagy túlélő” ezzel távozott a magyar politikai életből. Tulajdonképpen ma sem tudjuk pontosan, miféle tulajdonságai (kapcsolatai) tartották évtizedekig a hatalom csúcsán vagy annak közelében.
Egyéb tisztségei mellett 1949. május és 1988. június között folyamatosan országgyűlési képviselő, 1955. novembertől az Elnöki Tanács tagja, 1963. március–1988. május között a testület elnökhelyettese, 1960–1964 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke volt.
2002. április 5-én halt meg Budapesten, Farkasréten temették.
Életút, tisztségek:
1936-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945. január – 1945. március: Az MKP Budapest III. kerületi bizottságának üzemszervezője.
1945. március – 1945. május: Debrecenben elvégzi a két hónapos pártiskolát.
1945. május – 1946. augusztus: Az MKP Központi Vezetősége (KV) Szervezési Osztályának instruktora.
1946. október 1. – 1948. június 14. Az MKP KV tagja.
1946. augusztus – 1950. május: Az MKP Budapesti Bizottságán a Szervezési Osztály vezetője.
1948. június 14. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.
1949. június 8. – 1988. június 29. Országgyűlési képviselő.
1950. május – 1950. október: A Vasmunkások Szakszervezetének főtitkára.
1950. október – 1952. november: Moszkvában a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottsága (KB) hároméves pártfőiskolájának hallgatója.
1952. november 24. – 1953. március 1. A Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) főtitkárhelyettese.
1953. március 1. – 1955. április 30. A SZOT titkára.
1954 – 1955. április: Az MDP KV Ipari és Közlekedési Osztályának vezetője.
1955. április 30. – 1956. október 31. A SZOT elnöke.
1956. július 18. – 1956. október 24. Az MDP KV Politikai Bizottságának (PB) póttagja.
1956. október 24. – 1956. október 28. Az MDP KV PB tagja.
1956. november 7. – 1957. június 29. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának tagja.
1957. június 29. – 1988. május 22. Az MSZMP KB tagja.
1956. november – 1958. március 2. A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének főtitkára.
1958. március 2. – 1959. november 5. A SZOT főtitkára.
1959. november 2. – 1961. szeptember 13. Az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára.
1959. december 5. – 1962. november 24. Az MSZMP KB PB póttagja.
1960. május 28. – 1964. március 20. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke.
1961. szeptember 13. – 1962. november 24. Az MSZMP KB titkára.
1962. október 30. – 1965. június 28. Az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára.
1962. november 24. – 1988. május 22. Az MSZMP KB PB tagja.
1963. március 21. – 1988. június 29. Az Elnöki Tanács helyettes elnöke.
1964. május–június: Moszkvában befejezi tanulmányait az SZKP KB Pártfőiskoláján.
1965. június 28. – 1983. december 9. A SZOT főtitkára.
1978. április 16. – 1989. március 24. A Szakszervezeti Világszövetség elnöke.
1983. december 9. – 1988. június 22. A SZOT elnöke.
