Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1903. május 31-én született Nagyváradon (Bihar vm.) egy jómódú gyáros családjában. A családi üzem (Első Magyar Műdomborító és Papírdíszmű Gyár) Angyalföldön állt, ahol édesapja, Friss Zsigmond az első világháborút követően már személygépkocsik gyártásával, szerelésével, javításával, és a kor egyik luxusmárkájának, a csehszlovák Tatra gépkocsinak a hazai forgalmazásával foglalkozott.

A családi hagyományok és kötelékek ellenére középiskolás kora óta a baloldali hagyományok, Marx és Engels tanai vonzották, sőt már tizenhat évesen marxistának vallotta magát; az őszirózsás forradalom idején a villámgyorsan létrehozott Diák-Tanács tagja lett. Az 1919-es kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság idején iskolája, a Bulyovszky utcai főreáliskola diákokból álló és kommunista irányítás alatt működő direktóriumának lett tagja. (Ő maga úgy emlékezett, hogy már ekkor belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, a KMP-be.) A diktatúra bukását követően felelnie kellett a korábban betöltött szerepéért, tanulmányait még befejezhette, ám a felsőoktatás kapui zárva maradtak előtte. Mindez nem okozott gondot neki, hiszen jómódú édesapja hathatós segítségével külföldre mehetett tanulni. 1924-ben végzett a berlini kereskedelmi főiskolán.

Berlin nemcsak a tanulást jelentette számára, hanem ideológiai továbbképzést is, hiszen e két fővárosban sajátította el a kommunizmus eszméit. 19 évesen tagja lett Németország Kommunista Pártjának. Innen Londonba ment, és ott is belépett a kommunista pártba.

1925-ben hazatért Magyarországra. Rögtön bekapcsolódott a hazai kommunisták illegális tevékenységébe, és szoros kapcsolatban állt a Kommunisták Magyarországi Pártjával (KMP), és annak legális fedőszervezetével, a Magyarországi Szocialista Munkáspárttal. Ő irányította a párt választási előkészületeit, előadásokat, szemináriumokat tartott, szerkesztette a Kommunista című illegális lapot – ezáltal igen hamar a rendőrség látókörébe került. Kommunista tevékenysége miatt 1927-ben előbb fél évre, majd 1930 júniusában három és fél évi börtönre ítélték; a fővárosban, később Vácott ült.

Szabadulása után Moszkvába ment, a Nemzetközi Lenin Iskolán tanult. Miután a Kommunista Internacionálé 1936 tavaszán feloszlatta a KMP hazai Központi Bizottságát, s ez év augusztusára megszűnt a kommunisták illegális szerveinek működése Magyarországon, a KMP időközben Prágába települt vezetőségét követve Friss is a csehszlovák fővárosba ment, s ott tagja lett a párt akkor Ideiglenes Titkárságnak nevezett háromtagú vezető szervének. Emellett szerkesztette a Magyar Dolgozók Lapja című újságot. Prágai éveinek a náci megszállás vetett véget, ám csak 1939-ben távozott – Lengyelországon keresztül – Svédországba, ahol előbb internálták, majd szovjet kérésre 1941-ben Moszkvába ment.

A szovjet fővárosban előbb Rákosi Mátyás titkára lett – ez nagyban befolyásolta későbbi pártbeli karrierjét. Később munkatársa lett a kommunista propagandát magyarul sugárzó Szabad Kossuth Rádió szerkesztőségének, s csak a szovjet csapatok mögött, 1945-ben tért haza Magyarországra. A sokat tapasztalt rögtön a Magyar Kommunista Párt központi apparátusába helyezték: előbb az új típusú „jogalkotásban” (az új berendezkedést meglapozó törvények előkészítésében) tevékenykedett. Később megtalálták számára a testreszabott feladatkört, és gazdasági vonalon foglalkoztatták. A Központi Vezetőség (KV) osztályvezetőjeként vezető szerepet játszott a háborút követő szovjet típusú három- és ötéves tervek kidolgozásában, egyik szervezője volt a sok millió embert megnyomorító államosításoknak.

Az 1948-ban a szociáldemokrata párt beolvasztásával létrejött új kommunista pártnak, a Magyar Dolgozók Pártjának kezdettől vezetőségi volt; egészen 1954-ig a KV gazdaságpolitikáért felelős – változó nevű – osztályait irányította. Noha nem számított a Nagy Imre-féle „új szakasz” támogatói közé, egészen 1954 őszéig megmaradhatott beosztásában. Ez érdekes körülmény, hiszen mindvégig Gerő Ernő hívei és protezsáltjai közé tartozott, s elvből ellene volt minden gazdasági reformkísérletnek. (Ezért aztán a maga idejében ennél csak az volt érdekesebb, hogy 1956 őszén Kádárék is éppen őrá bízták a gazdaság pártirányítását...)

1953-tól már a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja is volt; így aztán, miután elbocsátották a pártközpontból, megbízták az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének megszervezésével. „Tudományos” munkásságát erősen befolyásolták dogmatikus hajlamai. Az intézet vezetése mellett főszerkesztője volt a párt elméleti folyóiratának, a Társadalmi Szemlének.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésekor a Szovjetunióba menekült. Kádárék nyomában tért haza, tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első, még csak 21 tagú Ideiglenes Központi Bizottságának. Már november 16-án újra kinevezték régi helyére, az Államgazdasági Osztály élére. Ez a pozíció politikai pályája (második) csúcsaként is felfogható, hiszen ez a kiemelten fontos osztály felügyelte a teljes gazdasági életet, a nehéz- és könnyűipartól az építésügyön át a bel- és külkereskedelemig. 1956. november 24. és 1957 januárja között átmenetileg a pártlap, a Népszabadság főszerkesztői tisztét is betöltötte. 

1957–58 fordulóján a gazdaság operatív irányítására létrehozott kiemelten fontos csúcsszerv, az ún. hármas bizottság tagja lett Fock Jenő és Apró Antal társaságában. A ’60-as évek közepén – talán alkalmazkodásból, vagy mert felismerte, hogy a gazdaságtervezésben új szelek fújnak – még a korszak legnagyobb gazdasági műveletébe, a reformmunkálatok előkészítésébe is bevonták. Az állampárt Központi Bizottságának 1956 és 1978 között volt tagja. Az ’50-es évek elején – természetesen – sematikus, sztálinista brosúrákat írt, a ’60-as évek második és a ’70-es évek első felében több olyan tanulmányt jegyzett, amely már az új, „reformista” gazdaságpolitikát taglalta.

1978. október 11-én halt meg a fővárosban. Temetésére október 16-án a Kerepesi temetőben, a kommunista vezetés által kiemelkedőnek tartott munkásmozgalmi személyek hamvai számára kialakított Munkásmozgalmi Panteonban került sor. Halála után hat évvel, 1984 nyarán, a Gellérthegyen utcát neveztek el róla, amelyet csak a rendszerváltoztatást követően, 1991-ben kereszteltek vissza Késmárki utcára.

Életút, tisztségek:

1918-tól (ténylegesen 1925-től) a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP), 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1936–1938: A KMP (Prágában működő) Ideiglenes Titkárságának tagja.

1940–1945: Moszkvában Rákosi Mátyás titkára, a Szabad Kossuth Rádió munkatársa.

1945. április 13. – 1945. december: Az MKP Központi Vezetősége (KV) Törvényelőkészítő Irodájának vezetője.

1945. július 12. – 1946. február 18. Az MKP KV tanácskozó testületeként működő Miniszteri Bizottság tagja.

1945. december 10. – 1948. június 14. Az MKP KV Állampolitikai Osztályának felelős titkára.

1948. június 14. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.

1948. június 14. – 1949. február 17. Az MDP KV Állampolitikai Osztályának vezetője.

1949. február 17. – 1952. június 1. Az MDP KV Államgazdasági Osztályának vezetője.

1949. június 8. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő.

1952. június 1. – 1954. október 10. Az MDP KV Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztályának vezetője.

1953. május 30. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.

1954. október 10. – 1956. október: Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója.

1955. május – 1956. március: A Társadalmi Szemle főszerkesztője.

1956. november 7. – 1957. június 27. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának (IKB) tagja.

1956. november 16. – 1961. december 5. Az MSZMP IKB (1957. június 29-től Központi Bizottság, KB) Államgazdasági Osztályának vezetője.

1957. június 27. – 1978. október 11. Az MSZMP KB tagja. 

1961. december – 1974. december: Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója.

1960. április 14. Az MTA rendes tagja.

1970. november 4. – 1973. május 24. Az MTA Gazdasági és Jogtudományok Osztályának elnöke.

1973. május 11. – 1978. október 11. Az MTA Elnökségének tagja.