Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1891. július 25-én született Budapesten. 1918-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba.
1919 decemberében belépett a kommunista pártba, a Vörös Újság szerkesztője volt. A Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozott (a felsőoktatás átszervezése volt a feladata), illetve a Marx-Engels Munkásegyetem vezetője volt. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe emigrált, majd a német kommunista párt munkatársa lett (1921-30). Ezután Moszkvában a Kommunista Internacionálé központjában, majd a szovjet tudományos akadémián dolgozott. 1934-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1945 után hazatért Magyarországra, és a Társadalmi Szemle főszerkesztője lett. 1946-48-ban minisztériumi osztélyfőnök a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, és ugyanekkortól az ELTE filozófia tanszékén egyetemi tanárként tanított. 1953-57 között az MKKE rektora. 1957-től az MTA Filozófiai Intézetének első vezetője volt. Az MTA alelnökévé választották. Az MSZMP KB tagja volt 1957. június 29. és 1959. április 28. között.
1959. április 28-án elhunyt.
Kommunizmuskutató Intézet
1891. július 25-én született a fővárosban, zsidó vallású értelmiségi szülők gyermekeként. Családja 1902-ben magyarosította vezetéknevét Friedről Fogarasira.
1909-es maturálását követően felvételt nyert a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol 1913-ban szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Egyetemi évei alatt megfordult a világhírű Heidelbergi Egyetemen. Miután visszatért Budapestre, óraadó tanárként helyezkedett el a VI. kerületben, ahol egészen 1919-ig tanított. A háború éveiben kezdeményezője volt – Lukács György-gyel és Balázs Bélával együtt – a Vasárnapi Kör létrehozásának. 1917-ben bábáskodott a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájának létrehozásánál is.
A háború éveiben tevékeny tagja volt a baloldali eszméket valló – Rákosi Mátyást is a soraiban tudó – Galilei Körnek, így magától értetődött, hogy 1918 decemberében belépett a röviddel az előtt alakult Kommunisták Magyarországi Pártjába. Az első kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbiztosságon vállalt oktatásszervezői feladatot. Feladata a kommunista ideológia széles körben történő megismertetése volt az egyetemi hallgatókkal. Hivatalosan a munkásság iskolázottságának javítása céljából az ő vezetésével jött létre a kérészéletű Marx–Engels Munkásegyetem, amely valójában a kommunista ideológia minél hatékonyabb propagálását tűzte zászlajára. Ennek érdekében jelent meg 1919-ben füzete Kommunista politika – kommunista kultúra címmel.
A Tanácsköztársaság 1919. augusztusi bukását követően – az elszámoltatás elől – Bécsbe menekült, ahol szoros kapcsolatot tartott fent az egykori kommunista diktatúra belügyi népbiztosával (belügyminiszterével), hadsereg-főparancsnokával, Landler Jenővel. Az osztrák fővárosban a „vörös emigráció” fontos tagja lett, itt kezdett el mélyebben foglalkozni a marxista filozófiával (Bevezetés a marxi filozófiába. 1922). Kétéves bécsi tartózkodást követően Berlinbe tette át a székhelyét, majd onnan 1930-ban Moszkvába távozott. A szovjet fővárosban a Komintern központjában tevékenykedett, majd a szintén emigráns kommunista Varga Jenő munkatársa volt a Világgazdasági és Világpolitikai Intézetben (azé a Vargáé, aki 1945-ben fő támogatója volt a magyarországi civil lakosság munkatáborokba történő elhurcolásának). Itt számos filozófiai művet jegyzett, mélyebben foglalkozott a marxizmussal s vált a kommunista ideológia egyik legfőbb teoretikusává a korban.
A II. világháború éveiben a hadifoglyok kommunista átnevelése érdekében létrehozott antifasiszta iskolákban tevékenykedett, zömében magyar hadifoglyok között fejtett ki szovjetbarát propagandát.
A szovjet hadsereg szuronyai mögött, 1945-ben tért vissza szülőföldjére, ahol a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba helyezte az időközben létrejött Magyar Kommunista Párt. E munkája mellett a kommunisták társadalomtudományi folyóiratának, a marxista Társadalmi Szemlének a főszerkesztőjeként tevékenykedett. Az erőszakos pártegyesítés évében, amikor létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, a Pázmány Péter Tudományegyetemre került, ahol tanárként, később a filozófia tanszék vezetőjeként dolgozott egészen 1953-ig. Ugyancsak 1948-ban választották meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteletbeli, majd egy évvel később rendes tagjának. Akadémiai ténykedésének jellemzője, hogy aktívan részt vett az intézmény szovjet típusú átalakításában. A legsötétebb diktatúra éveiben, 1952-ben pártszolgálatai elismeréseként megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat, majd egy évvel később kinevezték rektornak a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. (A Rákosi-, később a Kádár-rendszerben az egyetemek, főiskolák felső vezetését kizárólag politikailag megbízható, kommunista kötődésű szakemberekre bízták, így kinevezése nem volt meglepő.)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően tagja lett az állampártnak, a Magyar Szocialista Munkáspártnak, 1957 nyarán a felső vezetésnek, a Központi Bizottságnak is. 1957 őszén egyik alapítója és első igazgatója lett az MTA Filozófiai Intézetének. A ’40-es évek végén és az ’50-es években írott művei a marxista–leninista sematizmust, a (vulgár)materialista szemléletet és a dogmatizmust képviselték.
Az ’50-es évek egyik meghatározó kommunista tudománypolitikusát, aki munkásságával az oktatás és a tudomány minden területét befolyásolta, 1959. április 28-án érte a halál Budapesten. Május 4-i felravatalozását követően a Kerepesi temetőben, a kommunista vezetés által kiemelkedőnek tartott munkásmozgalmi személyek hamvai számára kialakított Munkásmozgalmi Panteonban helyezték örök nyugalomra.
Életút, tisztségek:
1913: Bölcsészdoktori címet szerez a Budapesti Tudományegyetemen.
1914–1919: A Budapest VI. kerületi községi felsőkereskedelmi iskola óraadó tanára.
1918. decembertől a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1919. március 21. – 1919. július 31. A Közoktatásügyi Népbiztosság felsőoktatási csoportjának vezetője.
1946. február – 1953. szeptember: A Társadalmi Szemle című folyóirat főszerkesztője.
1946–1948: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium miniszteri osztályfőnöke.
1948 – 1953. június: A Pázmány Péter Tudományegyetem (1950. szeptember 17-től Eötvös Loránd Tudományegyetem) ny. r. tanára, egyetemi tanára, majd tanszékvezető egyetemi tanára.
1948. július 2. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja.
1949. október 31. Az MTA rendes tagja.
1949. november 29. – 1955. május 28. Az MTA Társadalmi-történeti Osztályának titkára.
1952. március 15. Megkapja a Kossuth-díj II. fokozatát.
1953. július 1. – 1956. október: A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora.
1955. május 28. – 1959. április 28. Az MTA alelnöke.
1957. szeptember – 1959. április 28. Az MTA Filozófiai Intézetének első igazgatója.
1957. június 29. – 1959. április 28. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
