Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1916. május 16-án született, Kispesten. Apja, neves mozgalmi ember volt. Idősb Fock Jenő 1892-ben látta meg a napvilágot, Rasicabányán. 1909-ben lépett be a szakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba. A kommün alatt a 4. vörösdandár hadügyi megbízottja. Az összeomlás után román fogságba esett, majd nyolchónapi börtönre ítélték. 1922-40 között a Ganz Műszergyárban a bizalmi testület tagja volt. 1940-ben 14 havi börtönre ítélték. A háború alatt részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-ben a kőbányai pártbizottság vezetőségi tagja volt. 1955 májusában halt meg Budapesten.
Ifjabb Fock Jenő tizennnégy éves korától a Marx-Mérei gyárban dolgozott, utóbb műszerészként. 1932-től tagja a kommunista pártnak, a KIMSZ és a Vörös Segély munkájában vett részt. 1936-tól a Ganz Vagongyárban dolgozott. 1937-ben lett az ifjúsági mozgalmakat segítő Országos Ifjúsági Bizottság tagja. 1939-ig dolgozott a Ganz Vagongyárban. 1940-ben letartóztatták és három évi börtönre ítélték. 1943-tól katona lett, majd 1944-ben megszökött.
1945. január 13-tól a Kőbányai Pártbizottság titkára, 1945 júniusától (utóbb Kádár mellett) a Budapesti Pártbizottság VB és a titkárság tagja. Később a Budapesti Pártbizottság osztályvezető-helyetteseként dolgozott. 1947-től a Nehézipari Központ osztályvezetője. 1948-tól a Gépipari Főosztály vezetője. 1951. január 27-én nevezték ki a kohó- és gépipari miniszter helyettesévé. Közben elvégezte a Gazdasági Műszaki Akadémiát. 1954. október 9-től külkereskedelmi tanácsos volt az NDK-ban. 1955. április 30-tól a SZOT egyik titkára. A KV 1956 július i ülésén a testület póttagja lett.
1956 november ében kezdettől tagja volt az MSZMP KB-nak. A KB 1957 február i plénumán gazdaságpolitikai KB-titkárrá választották, az országos pártértekezleten (1957 június ) a Politikai Bizottság tagja lett.
"Ha mi már 1957-ben megfogalmaztuk a reformprogramot, miért nem csináltuk meg rögtön, miért vártunk csaknem tíz évig? Rengeteg energiánk elment a konszolidációra. És nemcsak a gazdasági, hanem a politikai konszolidációra is. Vissza kellett szerezni az emberek bizalmát. Rákosi 1957 májusában azt üzente nekünk, hogy hazajön, mert őt milliós párttagsága várja. Ami engem illet, valóban eltökélten készültem a reformra. Mindenkivel konzultáltam; akit lehetett, bárhol állt is a politikai dobogón, bevontam a munkába. Péter György, Kornai János, Antos István, Varga István és még sokan mások segítettek. Kétes elemek is, már úgy értem, olyanok, akiket a szektás, dogmatikus ellencsapat annak tartott." Brutyó , 1959-től a SZOT főtitkára: "Sokszori vitáink ellenére, vagy talán éppen ezért, őszintén becsülöm."
A KB 1961 szeptember i ülésén gazdaságpolitikai KB-titkári tisztéből felmentették, szeptember 13 -án a Minisztertanács elnökhelyettesévé választották. A VIII. kongresszus (1962 ) után tették közzé először a KB Államgazdasági (utóbb Gazdaságpolitikai) Bizottság névsorát, melynek tagjai között szerepelt Fock Jenő is. Utódja, Nyers és kollegája, Fehér mellett részt vett az új gazdasági mechanizmus bevezetésében, bár sok vitája volt velük, mivel ő irányította a gazdaságpolitikát 1956-tól; ezért el is kerülték a közelmúlt értékelését. 1967. április 14 -én választották meg a Minisztertanács elnökévé. A X. kongresszusig (1970 ) volt a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja.
Fock Jenő 1975-ben
A hetvenes évek elején a reform híveként élte át a konzervatív támadást. "1972-ben Brezsnyevvel tárgyaltam. Két órán át faggatott: milyen is a mi reformunk? És közben agyba-főbe dicsérte a rendszerünket, a módszereinket. Másoktól azonban visszahallottam: telve van bizalmatlansággal, gyanakvással. Ezt azután a mi Politikai Bizottságunk több tagja előtt is hangoztatta. Volt, aki engem személy szerint védett, de végül mindenki előtt egyértelművé lett: olyan erős a nyomás, hogy a reformot be kell fejeznünk. [...] 1972 tavaszán megjöttem Moszkvából, s már a Ferihegyen elmondtam, hogy a folyó ötéves tervben megkapjuk a kért olajat és a nyersanyagokat a Szovjetuniótól, sőt többet is, mint amennyit az ő termelési növekedésük indokolna. De a következő ötéves tervben, mint velem közölték, csak a szintentartást tudják szavatolni. Mi akkor már visszafogtuk a szénbányászatot, s úgy képzeltük: a szovjet olaj és földgáz növekvő importja fedezi az igényeinket. Hideg zuhany volt a közlés: eddig és ne tovább! Már a repülőgépen átgondoltam a következményeket. Elsősorban azt, hogy a szénbányászatot újra előtérbe kell helyeznünk. És Ferihegyen már arról beszéltem, hogy hozzá kell szoknunk a gondolathoz: kevesebb nyersanyaggal, a struktúrát megváltoztatva kell a hagyományos iparágakat fellendíteni. Másnap megint fejmosásban részesültem [Kádártól -Ny.A.]: miért nyilatkoztam az előtt, hogy a tennivalókat testületileg megvitattuk volna? Csak azt feleltem, amit ma is vallok: ha valami egyértelmű, arról azonnal beszélni kell. És cselekedni."
"Bizalmasan kértem: 1975-ben már ne jelöljenek tovább miniszterelnöknek. Azonnal nem akarták, hogy lemondjak, ez stratégiai és taktikai értelemben is rossz döntés lett volna. Az utóvédharcok idején még illett a helyemen kínlódni, verekedni. [...] Rettenetesen nehezen találtunk közös hangot azokkal a PB-tagokkal, akik a reformot már nem akarták. Akiket innen is, onnan is megtámogattak velem szemben. De a Politikai Bizottságban, a KB-Titkárságban a reformnak is voltak hívei: Fehér Lajos, Nyers Rezső, Aczél György. Aczél és Nyers 1974-ben, Fehér 1975-ben került más pozícióba. Én változatlanul keményen dolgoztam, sajnos nem olyan hatékonyan, mint korábban. Mert elterjedt, hogy már nem sokáig maradok a helyemen. Igy azután, ha a Minisztertanácsban valamit felvetettem, nem ott vitatkoztak velem, hanem az úgynevezett tárcaközi bizottságokban. Itt aztán vége-hossza nem volt az eljárásjogi vitáknak, ami megölt minden gondolatot. Emlékszem, már akkor felvetettem a differenciált bérezés szükségességét. Leszavaztak. Azt mondták: a dolgozó nem tehet róla, hol dolgozik, az azonos nómenklatúrába tartozók ugyanannyit kell, hogy keressenek mindenhol. Sok megaláztatás ért azokban a hónapokban. A taktikai hosszabbítás, mindössze másfél évig tartott, de nekem nagyon hosszú időnek tűnt. Én a felszabadulás előtt három évet ültem a szegedi Csillag börtönben, de azt jobban bírtam, mint ezt a másfél évet." 1975. május 15 -én nyugdíjazták.
"1975 és 1980 között, amikor már nem voltam miniszterelnök, de a PB-nek még tagja voltam, minden reggel bementem az MSZMP KB épületébe, ahol volt egy kis szobám, és az ügyeimhez láttam. Rendszerint ötig, hatig dolgoztam ha kellett, innen mentem ülésekre, aktívát tartani. Amikor 1980 -ban [XII. kongresszus -Ny.A.] kimaradtam a Politikai Bizottságból, s a MTESZ elnöke lettem, Kádár János személyesen intézkedett, hogy továbbra is betekinthessek a gazdaságpolitikailag fontos iratokba, sőt, arról is, hogy véleményemet eljuttathassam az illetékes fórumokhoz. [...] Amikor kikerültem a PB-ből, azt kértem, hadd maradhassak párttag az MSZMP KB apparátusában, a gazdaságpolitikai osztályon. Innen már csak egy lépés, hogy megkapom a Gazdaságpolitikai Bizottság anyagait. Ezeket azután véleményezem. Írásban. Régebben a GPB ülésein is részt vehettem. Nem voltam bizottsági tag, csak jogom volt jelen lenni." Kádárra emlékezve elmondta: "Szokásos, ebéd utáni pihenőjét követő körsétája során, amikor a KB-titkárokat végiglátogatta, engem is mindig útba ejtett. Ilyenkor jobbára gazdasági kérdésekről beszélgettünk, ami neki nem volt erős oldala. A korábbi években, még a miniszterelnökségem alatt mindig ő nyaggatott a külföldi adósság évi 40-50 millió dolláros növekedése miatt. (1973-ban adósságállományunk nem érte el az egymilliárd dollárt.) Később viszont én kezdtem mondogatni, hogy ne higgyen azoknak a tanácsadóknak, akik kizárólag a cserearány romlásával akarják magyarázni a növekvő bajokat. Az alapvető hibát a magyar gazdaság elavult szerkezetében kell keresnie -mondtam neki többször-, ez pedig a reformok 1973-beli leállításának a következménye. Ezen aztán többnyire összevitatkoztunk." Másutt: "Egy ízben Havasi Ferenc a PB-ülésen is elmondta, jobb, ha nem veszek részt a bizottság munkájában. Megmondta őszintén, hogy sokszor előfordult: hiába hozott a bizottság határozatot, én azzal ellentétes nézetet vallok."
Portré 1985-ből
1984-től az Alkotmányjogi Tanács tagja, a volt miniszterelnökök Interakció Tanácsának tagja.
A KB 1988 május i plénumán "én voltam az, aki -a párt és személy szerint Kádár János védelmében- azt javasoltam, hogy mondjon le a főtitkári megbízatásáról, és legyen a párt elnöke. Ezt a javaslatomat ő félreértelmezte. Gondolom, belejátszottak ebbe azok a 'hívei' is, akik akkoriban még hozzádörgölőztek, majd a pártértekezlet után hátat fordítottak neki." A KB 1988 december i plénumán az ekkor létrehozott KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja lett.
Kommunizmuskutató Intézet
1916. május 17-én született Kispesten, zsidó vallású felmenőkkel bíró munkáscsaládban. Apja géplakatosként, anyja vasalónőként kereste kenyerét. Mivel apja a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) tagja, támogatója volt (sőt, aktívan részt vett a Tanácsköztársaságban), nem meglepő, hogy fia is hasonló nézeteket vallott.
Alapfokú iskolái (4 elemi és 4 polgári osztály) elvégzését követően a fővárosi Marx és Mérei Tudományos Műszerek Gyárában lett műszerésztanuló, majd tanulóéveit követően ugyanott kapott teljes állást. 1936-ban került a Ganz és Társa Villamossági, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.-hez, ahol ugyancsak műszerészként tevékenykedett. A ’30-as évek első felében tevékenyen részt vett több illegális kommunista szervezet munkájában, tagja volt a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének, illetőleg részt vett a bebörtönzött kommunistákat és családjaikat támogató Vörös Segély munkájában is. Meggyőződéses baloldaliként belépett az MSZDP-be és tagja lett a vas- és fémmunkások szakszervezetének.
1939-es katonai behívóját követően fény derült illegális kommunista tevékenységére, és „szervezkedésben való részvételért” három év fegyházbüntetést kapott. 1944-ben sikerült megszöknie s az általa várva-várt szovjet csapatok bevonulásáig a fővárosban bujkált.
1945 elején belépett a nemrégiben létrejött Magyar Kommunista Pártba (MKP), ahol néhány éven belül számos tisztséget töltött be: Kőbányán üzemszervezőként, majd a kerületi pártbizottság osztályvezető-helyetteseként dolgozott, majd megkapta a nagy hatalommal járó kerületi párttitkári pozíciót is. A párt 1945 tavaszán beültette az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd – ideológiai továbbfejlődését biztosítandó –1947-ben pártiskolára küldték.
Két évvel később a kommunista párt – immár Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven – a hidegháború miatt kiemelten kezelt nehézipar területére helyezte: főosztályvezető lett a Nehézipari Minisztériumban. Ezen állása, akárcsak számos korábbi, megkövetelte az elvhűséget és a megbízhatóságot. 1950 tavaszán már a minisztérium államtitkárának javasolták, de a párt Titkársága nem támogatta kinevezését. (Hibái között említették, hogy műszaki önképzését elhanyagolja, ráadásul „a kritikát nehezen bírja, a felvetett hibáit igyekszik kimagyarázni, sértődős és érzékeny”.) 1950 végén a minisztériumot kettéválasztották, és Fock a Kohó- és Gépipari Minisztériumban továbbra is főosztályvezető maradt. 1951 elején miniszterhelyettesi tisztséget kapott. Kezdetben a miniszter hadiipari, majd júliustól gépipari helyettese volt. Mindez a Rákosi-korszak csúcsán történt.
1954 őszén elkerült a minisztériumból: az adatok arra utalnak, hogy Moszkvába szeretett volna kerülni, és személye felmerült a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) magyar képviselőjének helyetteseként is. Végül az NDK fővárosába küldték, az ottani kereskedelmi kirendeltség vezetője lett.
A következő év nyarán hazahívták, és szakszervezeti vonalra helyezték, a Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) titkára lett. Az MDP Központi Vezetőségének Rákosi leváltásáról is határozó 1956. júliusi ülésén, több más új káder mellett, őt is kooptálták a testületbe.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a háttérbe húzódott és mint a Rákosi-korszak másodvonalban tevékenykedő, sztálinistaként kifejezetten nem kompromittálódott tagjára, számított munkájára a szovjetek második intervenciója után restaurált kommunista vezetés. A forradalom vérbe fojtását követően azonnal csatlakozott is a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP); november 11-én tagja lett a sebtében összeállított (ekkor 23 tagú) Ideiglenes Központi Bizottságnak (IKB). A testület tagjainak névsorát egyébként csak 1957. február végén hozták nyilvánosságra, azon ülés után, amelyen ismét felállították a KB Titkárságát. Némi vita után (az eredeti személyi javaslatban még nem az ő neve szerepelt) megválasztották a Titkárság tagjává. Az IKB határozata alapján a gazdasági területeket (az Államgazdasági, az Ipari és Közlekedési, valamint a Mezőgazdasági Osztály munkáját) felügyelte. (A Mezőgazdasági Osztály felügyeletét 1959 decemberében átadta Fehér Lajosnak.) A megyei pártbizottságok közül a Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Sopron, Komárom és Veszprém megyei pártbizottságokat instruálta. Ekkortól számíthatjuk a párt és az ország legfelső szintű vezetői közé. Ezt az is jelezte, hogy az 1957. júniusi országos pártértekezleten tagja lett az MSZMP tényleges irányító szervének, a Politikai Bizottságnak (PB).
Ezen felül egyik vezetője lett a gazdasági élet operatív irányítására 1957–58 fordulóján felállított ún. hármas bizottságnak (a másik két tag Apró Antal és Friss István lett), amely 1960 legelején Államgazdasági Bizottság néven szerveződött újjá.
1961-ben a gazdasági élet állami irányításnak kulcspozíciójába helyezték: ő lett a Minisztertanács (azaz a kormány) elnökhelyettese. A következő években e tisztségében (Fehér Lajossal és Nyers Rezsővel együtt) személyesen irányította a gazdasági reformtervezet kidolgozását, amelynek célja a piac – néhány szegmensre kiterjedő – bizonyos szintű önállóságának megteremtése volt. 1967 tavaszán miniszterelnök lett, a következő évben beindított Új Gazdasági Mechanizmusnak keresztelt folyamat egyik jelképes figurájaként.
Ez a szerep későbbi pályájára is erőteljesen rányomta a bélyegét. 1968-ban még személyesen vett részt a csehszlovák vezetéssel folytatott kétoldalú megbeszéléseken (Kádár társaságában), amelynek célja az északi szomszédunknál kialakult kényes politikai helyzet orvoslása lett volna, ám a békés megoldást prágai tavasz elleni katonai agresszió meghiúsította. Ezt követően a szovjetek szemében amúgy is különutasnak számító magyar politikai modellt Moszkva egyre bizalmatlanabbul szemlélte, amelytől nem függetlenül a rákövetkező évtized elején mozgolódni kezdett a „munkásellenzék” és Kádár politikai és gazdasági értelemben is „behúzta a kéziféket”. A kizárólag a kommunista rendszeren belül értelmezhető „reformerek”, mint Fock is, háttérbe szorultak.
A szenvedélyes vadász hírében álló Fock – aki alapító tagja volt a Kádár János által alapított s csak egy igen szűk réteget befogadó Egyetértés Vadásztársaságnak – a ’70-es évekre teljességgel elveszítette politikai súlyát, így nem okozott meglepetést senki számára, hogy Nyers és Fehér Lajos leváltását követően, 1975 májusában őt is felmentették a minisztertanács elnöki tisztéből és nyugdíjazták. A PB-nek 1980-ig tagja maradt.
A rendszerváltoztatást követően visszavonult az aktív politikától. 2001. május 22-én halt meg a fővárosban. Temetésére az Óbudai Temető szóróparcellájában került sor.
Életút, tisztségek:
1932–1945: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja.
1945. januártól a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja. (Párttagságát 1932-től ismerték el.)
1945–1946: Budapest X. kerületében üzemszervező, majd az MKP X. Kerületi Bizottságának titkára.
1945. április 2. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.
1946–1947: Az MKP Nagy-budapesti Bizottsága Szervezési Osztályának helyettes vezetője.
1947: Elvégzi a hat hónapos pártiskolát.
1947. augusztus – 1949. július: A Nehézipari Központban a munkaerő-gazdálkodási osztály, majd a munkaügyi főosztály, később a Nehézipari Igazgatóság vezetője.
1949. július 18. – 1950. december 16. A Nehézipari Minisztérium Gépipari Főosztályának vezetője.
1950. december 16. – 1951. január 27. A Kohó- és Gépipari Minisztérium Gépipari Főosztályának vezetője.
1951. január 27. – 1954. október 9. A kohó- és gépipari miniszter helyettese. (Kezdetben a miniszter hadiipari, 1951. júliustól gépipari helyettese.)
1954: Befejezi tanulmányait a Gazdasági és Műszaki Akadémián.
1954. október – 1955. június: A kelet-berlini magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője.
1955. június – 1957. február 26. A Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára.
1956. július 21. – 1956. október 27. Az MDP Központi Vezetőségének póttagja.
1956. november 10. – 1957. június 29. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának (IKB) tagja.
1957. február 26. – 1961. szeptember 12. Az MSZMP IKB (1957. június 29-től Központi Bizottság [KB]) Titkárságának tagja (titkára).
1957. június 29. – 1989. október 7. Az MSZMP KB tagja.
1957. június 29. – 1980. március 27. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja.
1957. október 9. – 1961. szeptember 12. Az MSZMP KB Közgazdasági Elméleti Munkaközösségének vezetője.
1958. november 26. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő.
1960. január – 1961. szeptember 12. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Államgazdasági Bizottságának tagja.
1961. szeptember 13. – 1967. április 14. A Minisztertanács elnökhelyettese.
1967. április 14. – 1975. május 15. A Minisztertanács elnöke.
1971. május 12. – 1985. április 19. Országgyűlési képviselő.
1980. április 25. –1989. december 15. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elnöke.
