Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1912. június 24-én született, Törökszentmiklóson. 1943-44-ben a helyi mezőgazdasági gépgyárban dolgozott.
A háború után belépett a pártba és megalakította az MKP törökszentmiklósi szervezetét. Részt vett a földreform végrehajtásában. Az MKP III. kongresszusán (1946 október ) KV póttag, a KV Szervező Bizottság póttagjává választották. 1946 végétől az Újgazdák és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége főtitkára lett. A következő kongresszuson (1948 ) kimaradt a KV Szervező Bizottságból és a KV rendes tagja lett. 1948. december 19-től a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Szövetsége ügyvezető elnöke. 1949. augusztus 7-én a SZÖVOSZ elnöke lett. 1951. május 18-án az Országgyűlés elnökévé választották, e tisztséget 1952. augusztus 14 -ig töltötte be. 1954.április 2-án az Országos Földművesszövetkezeti Tanács elnökévé választották.
1956. november 12-én földművelésügyi miniszter lett. Fehér KB-titkárral ellentétben a gyors és erőszakos kollektivizálás híve volt. 1958 decemberében szovjet nyomásra a pártvezetés elfogadta a gyors kollektivizálást. Az újabb fordulatot az jelezte, hogy 1960. január 15-én leváltották a minisztérium éléről és rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Pekingben és Hanoiban. 1960 május ában a KB szektás és pártellenes tevékenysége miatt kizárta Dögeit soraiból és június 10-én visszahívták állomáshelyéről. 1962 április ában a KEB párttagságától is megfosztotta.
1964. január 16-án halt meg Budapesten.
Kommunizmuskutató Intézet
1912. június 23-án született Törökszentmiklóson (Jász-Nagykun-Szolnok vm.), paraszti családban. Az elemi iskola ötödik osztályának befejezése után szülei gazdaságában dolgozott és mezőgazdasági idénymunkákat vállalt. 1943 őszétől 1944 novemberéig a törökszentmiklósi mezőgazdasági gépgyár munkása volt.
1944 késő őszén belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP), egyik kezdeményezője volt a helyi pártszervezet megalapításának, és tagja lett a vezetőségnek. Tevékeny részt vállalt a földosztás végrehajtásában. 1946-ban beválasztották a kommunista párt Szolnok megyei bizottságába.
1946. szeptemberben a kommunista kezdeményezésre akkor életre hívott paraszti érdekképviseleti szervezet, az Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége főtitkárává választották, és ő lett a szervezet Újgazda Értesítő című lapjának főszerkesztője is.
Az ezt követő években is különböző országos agrár-érdekképviseleti szervek vezető posztjait töltötte be: volt a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének (DÉFOSZ) ügyvezető elnöke (1948–1949), a Szövetkezetek Országos Szövetségének (SZÖVOSZ) elnöke (1949–1951), valamint az Országos Földműves-szövetkezeti Tanács (1954–1956) elnöke. Ezekben a vezető tisztségekben persze nem a valódi érdekképviselet, hanem az őt delegáló kommunista párt érdekeinek érvényesítése és befolyásának növelése volt a fő feladata, amelynek kiválóan megfelelt.
A fővárosban egyúttal igen fontos vezető párttisztségek betöltésére is alkalmasnak találták. 1946 őszén póttagként beválasztották az MKP Központi Vezetőségébe (KV), amely ekkor még igencsak exkluzív testület volt, a maga 31 rendes és 8 póttagjával. Ekkor a KB Szervező Bizottságának (SZB) munkájába is bevonták. (Az SZB pártépítési és operatív feladatokkal foglalkozott, közvetlenül irányította a párt szerveinek és szervezeteinek munkáját.)
Az „egyesítési” kongresszuson, 1948 nyarán ugyan az SZB-ből kimaradt, de az új párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezetőségében teljes jogú tagságot kapott. „Civil” pozíciója ekkor a DÉFOSZ-hoz és a SZÖVOSZ-hoz kötötte.
Mégse volt elég jó funkcionáriusnak, noha Rákosi, a „régiekkel” szemben, igencsak favorizálta a hozzá feltétlenül hű fiatal kádereket. Dögeit 1951 májusában, miután – természetesen – országgyűlési képviselő is volt, inkább megtették az Országgyűlés elnökévé. Ezt a kizárólag protokolláris tisztséget jó egy évig töltötte be.
1956. október 15-én az Olasz Földműves és Fogyasztási Szövetkezetek Központja által rendezett ünnepségre utazott. A forradalom idején nem jött vissza Magyarországra, néhány napig Csehszlovákiában tartózkodott, s csak a Kádár-kormány megalakulását követően tért haza. Neve szerepelt a szovjetek kezdeményezésére megalakított, Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 4-én közzétett névsorában. Innentől kezdve aktívan kivette részét az új rezsim berendezkedésében. Tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottságának. (Ezt a vezetőgárdát akkoriban sokan gúnyosan csak „Kádár apró dögei”-ként emlegették.) 1956. november 12-én hivatalosan is megbízták a földművelésügyek vezetésével, majd 1957. május 9-én miniszterként átvette a tárcát. Tisztségét egy ideig Münnich Ferenc kabinetjében is viselte.
1956 után az MSZMP vezetésében és a kormányban eltérő elképzelések léteztek a mezőgazdaság jövőjéről. Dögei, a „parasztfaló” miniszter, akinek képességeit messze meghaladta a tárca irányításának feladata, az ’50-es években alkalmazott „szovjet típusú”, erőszakosan kolhozosító modellt képviselte. 1958/59 telén ebben a szellemben kezdődött a kollektivizálás második hulláma. Ezzel szemben Fehér Lajos, aki ez időben a pártközpontban a Falusi/Mezőgazdasági Osztályt vezette, s az őt támogató, reformer szemléletű agrárszakemberek belátták, hogy tisztán adminisztratív eszközökkel a parasztokat nem lehet többlettermelésre ösztönözni. A történet 1960 elején ért véget, amikor Dögeit leváltották miniszteri tisztségéből; utóda Losonczi Pál lett. Kádár és a pártvezetés ekkor ismerte el, hogy lehetséges az eltérés a szovjet kolhozformáktól.
Dögeit a partvonalon túlra helyezték, külszolgálatra küldték – volna – Pekingbe és Hanoiba. Állomáshelyét azonban már nem tudta elfoglalni: 1960. februárban szektás és pártellenes nézetei és tevékenysége miatt az MSZMP KB kizárta soraiból (Kádár szerint cionistának és revizionistának nevezte a pártvezetést), majd júniusban diplomáciai megbízatását is visszavonták. Bukása után a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság társulati csoportvezetőjeként dolgozott. Végül 1962. január elején kizárták a pártból, és országgyűlési mandátumáról is le kellett mondania.
1964. január 16-án halt meg Budapesten. Nem meglepő, hogy temetésére nem a Munkásmozgalmi Panteonban, hanem a Farkasréti temetőben került sor.
Életút, tisztségek:
1944 őszétől a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945. Az MKP törökszentmiklósi szervezetének egyik alapítója, majd vezetője.
1946. október 1. – 1948. június 14. Az MKP Központi Vezetőségének (KV) póttagja, a KV Szervező Bizottságának póttagja.
1946 vége – 1948. december: Az Újgazdák és Földhözjuttatottak Országos Szövetségének főtitkára.
1947. szeptember 16. – 1962. január 9. Országgyűlési képviselő.
1948. június 14. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.
1948. december – 1949. május 21. A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Szövetségének ügyvezető elnöke.
1949. május 21. – 1951. május. A Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke.
1951. május 18. – 1952. augusztus 14. Az Országgyűlés elnöke.
1954. április 3. – 1956. november 4. Az Országos Földműves-szövetkezeti Tanács elnöke.
1954. május 30. – 1956. október 31. Az MDP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja.
1956. november 4. – 1957. május 9. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja.
1956. november 10. – 1957. június 29. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának tagja.
1956. november 12. – 1957. május 9. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjaként megbízva a földművelésügyek vezetésével.
1957. május 9. – 1960. január 15. Földművelésügyi miniszter.
1957. június 29. – 1960. február 12. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
