Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1898. december 31-én Szőnyben (Komárom vm.) született, egy nincstelen református szegényparaszt családjában. Elvégezte az elemi iskola hat osztályát, majd 12 évesen munkába állt. 1916 áprilisában besorozták katonának; kétévi frontszolgálat után, 1918 tavaszán szerelt le. A Tanácsköztársaság idején jelentkezett a Vörös Hadseregbe; részt vett a románok elleni, vesztes Tisza-menti csatában, ahol fogságba esett. A románok internálták, csak 1920 februárjában szabadult a hajmáskéri táborból. Rövid időn belül behívták Horthy Nemzeti Hadseregébe, ahonnét novemberben szerelhetett le és térhetett haza szülőfalujába. Itt rendőri felügyelet alá helyezték.

Frontkatonaként a Nagyatádi-féle földreform során két hold földet kapott. A földművelés mellett 1921-től a MÁV-nál pályafenntartó napszámosként, egy fatelepen segédmunkásként, később kubikosként és részesaratóként, majd a komáromi fűtőházban, végül pedig egy fatelepen dolgozott. 1931-ben elveszítette munkáját. Ettől fogva napszámból és alkalmi munkákból tartotta fenn magát és családját. (Még 1921-ben nősült, három gyermeke született; közülük az 1922-ben született Edit, és 1925-ben született Sándor élte meg a felnőttkort.)

Az öntudatosodó fiatalember 1921-től kezdve bekapcsolódott a munkásmozgalomba: előbb belépett a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségébe, majd tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP) is. 1930-ban az MSZDP szőnyi alapszervezetének alapító-elnöke lett. Az 1935-ös választások során került kapcsolatba a Független Kisgazdapárttal (FKgP), és a párt helyi jelöltje, a budapesti Cseh-Szombathy László mellett korteskedett – sikerrel. 1936-ban át is lépett a Kisgazdapártba, amelytől a szegényparasztság érdekeinek határozottabb képviseletét remélte. A párt egyik vidéki szervezőtitkárává és az Országos Nagyválasztmány tagjává választották. 1937-ben a – részben az ő kezdeményezésére megalakított – Földmunkás Tagozat elnöke lett. A pártban a Tildy Zoltán és Nagy Ferenc vezette balszárnyhoz tartozott.

A párt közbenjárására 1936-ban hároméves megbízatást (munkát) kapott Komáromban a Kisalföldi Mezőgazdasági Kamaránál. Az 1939-es választásokon pártja Komárom-Esztergom vármegyei területi listáján indult, de nem szerzett mandátumot. Kamarai munkája lejártával rövid ideig az almásfüzitői olajfinomítóban volt szakmunkás, majd megint kubikosként dolgozott. 1940-ben elvégezte a népfőiskolát.

Midőn 1941 őszén, a Kisgazdapárt paraszti szárnyának kezdeményezésére és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter támogatásával, megalakult a Magyar Parasztszövetség, annak alapító tagja lett. Szeptember végén megválasztották a szövetség függetlenített országos szervezőtitkárává, 1943-ban pedig a földmunkás szakosztály elnökévé. Ekkoriban ismerkedett össze számos baloldali egyetemistával, újságíróval, a Parasztszövetség titkára, Iliás Ferenc révén pedig az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjaival is.

Magyarország német megszállását követően Dobi bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, de csakhamar behívták katonának. Egy munkaszolgálatos század mellett teljesített szolgálatot; hadifogságba került, ahonnét 1945 júniusában térhetett haza.

Még távollétében, 1945. január 24-én behívták az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Augusztus 20-án az FKgP egyik alelnökévé, valamint a Politikai Bizottság és az országos intézőbizottság tagjává választották. Az 1945. őszi választásokon a Fejér megyei pártlistáról jutott be a Nemzetgyűlésbe.

A Kisgazdapárt hiába szerzett abszolút többséget (57%) az 1945-ös választásokon, a Kliment Vorosilov szovjet marsall vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására nagykoalíciót kellett alakítania, amelyben a szociáldemokraták, a parasztpártiak és a kommunisták is – mint utóbb kiderült: döntő – szerepet kaptak. A koalíció révén Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc kormányában a kommunista párt számos kulcspozíciót megszerezhetett: az övéké lett a belügyi tárca, és a kiépülő állami és gazdasági szervek ugyancsak a Magyar Kommunista Párt (MKP) irányítása alá kerültek. Az MKP 1945 után eredményesen alkalmazta az úgynevezett „szalámitaktikát” legfőbb ellenfelével, a Független Kisgazdapárttal szemben: a pártot az „oszd meg és uralkodj” elve alapján, valamint a fasiszta kollaboráció (hamis) vádjával évek alatt felbomlasztották.

A választások után megalakult Tildy-kormányban, majd utóbb Nagy Ferenc kormányában Dobi István előbb államminiszter (1945. november – 1946. február) lett, majd földművelésügyi miniszterré nevezték ki. Ezt a tisztségét november végéig látta el; december közepétől megint államminiszter volt.

Mindeközben, a Kisgazdapárt vezetőinek „leszalámizása” következtében, pártján belül egyre fontosabb pozíciókat szerzett. Előbb alelnök, majd 1947. június elsejétől a párt elnöke lett. Az 1947-es („kékcédulás”) választásokon újfent mandátumot szerzett. (A magyar törvényhozásnak haláláig tagja maradt.) A Dinnyés-kormányban 1948. áprilistól decemberig megint földművelésügyi miniszter volt. 1948-ban Kossuth-érdemrenddel tüntették ki.

A tárcák változtak, a lényeg maradt: a szegényparasztság felemelését kívánó Dobi véglegesen és végletesen elkötelezte magát a kommunisták mellett. Idővel talán felismerte, hogy utat tévesztett, de már mindörökre az új rendszer, az 1948-ban bevezetett kommunista diktatúra foglya maradt. (A korabeli lexikon méltatása szerint „vezetése alatt tisztították meg a Kisgazdapártot a reakciós elemektől és állították a népfronton belül a népi demokrácia építésének szolgálatába”.)

Dinnyés Lajos 1948. december 10-ei lemondását követően Dobi István lett Magyarország miniszterelnöke. Kormánya működése alatt fejeződött be és vált véglegessé a kommunista hatalomátvétel. 1949 májusában megtartották az első egypártrendszerű országgyűlési választást, amelyen csak a Magyar Függetlenségi Népfrontba „tömörült”, a kommunistákkal együttműködő koalíciós pártok és pártonkívüliek közös listájára lehetett szavazni.

1952 augusztusában Dobit felmentették a Minisztertanács elnökének tisztségéből (utódja maga Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja vezetője lett), és megválasztották a formálisan is súlytalan kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács elnökévé. 1967. április 14-éig ő volt Magyarország „első embere” – bármiféle tényleges hatalom nélkül.

Ebbéli tisztségében hivatali ideje alatt formálisan ő iktatott be minden kormányt, így az 1956-os forradalom alatti második Nagy Imre-kormányt is. A forradalom során támogatta az FKgP újjáalakítását, a Varsói Szerződés felmondását azonban nem. (Ezekben a napokban mindvégig a Parlament épületében tartózkodott.) A szovjetek budapesti bevonulását követően, november 7-én kora délután leváltotta Nagy Imrét és kabinetjét, majd kinevezte a szovjet csapatok által Budapestre hozott Kádár János által vezetett Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, amellyel a későbbiekben is a lehető legszorosabban együttműködött.

1959-ben még az új állampártba is belépett, s mindjárt tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságnak is. Tevékenysége elismeréseként 1961-ben megkapta a Nemzetközi Lenin-békedíjat. 1967. április 14-én vonult nyugdíjba; ekkor megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntetést is.

1954-től 1968-ig alelnöke volt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, valamint 1955–1965 között az Országos Termelőszövetkezeti Tanácsnak. 1968-ban megválasztották az ekkor létrehozott Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökévé.

Politikai pályáját végigkísérte az italozásairól szóló – nem is hamis – legendák sora, az állandó alkoholos befolyásoltságáról szóló pletykák és viccelődések sokasága. Alacsony iskolázottsága (összesen hat elemi), valamint a különböző kommunista rendszereken átívelő karrierje szintén hozzájárult népszerűtlenségéhez.

Egyre súlyosbodó betegsége következtében 1968. november 24-én halt meg Budapesten. Temetésére a Kerepesi temetőnek a kommunista rendszer kiemelkedő vezetői számára létrehozott Munkásmozgalmi Panteonjában került sor.

 

Életút, tisztségek:

Az 1920-as évek elejétől a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), 1936-tól a Független Kisgazda, Földműves és Polgári Agrárpárt (1945-től Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt; Kisgazdapárt, FKgP), 1959. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1930: Az MSZDP szőnyi szervezetének elnöke.

1936: A Kisgazdapárt országos szervezőtitkára.

1936. augusztus 20. AZ FKgP Országos Nagyválasztmányának tagja.

1937: A Kisgazdapárt Földmunkás Tagozatának elnöke.

1941. szeptember 28. – 1944. április 15. A Magyar Parasztszövetség függetlenített országos szervezőtitkára.

1943. május 9. – 1944. április 15. A Magyar Parasztszövetség Fölmunkás Szakosztályának elnöke.

1943. május 27. – 1945. augusztus 20. Az FKgP ügyvezető elnöke (Tildy Zoltánnal együtt).

1945. január 24. – 1945. november 29. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja.

1945. augusztus 20. – 1947. június 1. Az FKgP alelnöke.

1945. november 29. – 1947. július 25. Nemzetgyűlési képviselő.

1945. november 15. – 1946. február 23. Államminiszter.

1946. február 23. – 1946. november 20. Földművelésügyi miniszter.

1946. december 18. – 1947. szeptember 24. Államminiszter.

1947. június 1. – 1948. augusztus 5. Az FKgP Országos Vezetőségének elnöke.

1947. szeptember 16. – 1968. november 24. Országgyűlési képviselő.

1948. Megkapja a Kossuth Érdemrend első osztályát.

1948. április 16. – 1948. december 10. Földművelésügyi miniszter.

1948. december 10. – 1949. szeptember 5. Miniszterelnök.

1949. szeptember 5. – 1952. augusztus 14. A Minisztertanács elnöke.

1949. március 15. – 1968. november 24. A Magyar Függetlenségi Népfront (1954. október 24-től: Hazafias Népfront) Országos Tanácsának alelnöke.

1951. december – 1952. augusztus 14. Az Országos Termelőszövetkezeti Tanács elnöke.

1952. augusztus 14. – 1967. április 14. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke.

1959. november 20. Belép az MSZMP-be.

1959. december. 5. – 1968. november 24. Az MSZMP KB tagja.

1961. szeptember 26. Budapesten átveszi a Nemzetközi Lenin-békedíjat.

1967. április: Megkapja a Magyar Népköztársaság legmagasabb kitüntetését, a Szocialista Munka Hőse címet.

1967. április 14. – 1968. november 24. Az Elnöki Tanács tagja.

1967. október 11. – 1968. november 24. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke.