Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1911. augusztus 3-án született a Pest megyei Kakucson. Apja gipszszobrász-segéd, anyja gyári munkásnő volt. A család Pestszentlőrincen telepedett le. Ő kitanulta a gipszszobrász mesterséget. Elvégezte az Iparművészeti Főiskolát, 1939-ben megrendezett első műcsarnokbeli kiállítása tanúsága szerint a szobrászok közt is megállta a helyét.
1939-től kötődött szorosan a munkásmozgalomhoz, 1942 elején belépett a Szociáldemokrata Pártba. 1944 végén, amikor a nyilasok ki akarták üríteni Pestszentlőrincet, másokkal együtt szervezte a kitelepítés szabotálását. A szovjet megszálláskor lépett be a Magyar Kommunista Pártba. Lőrincen szervezte a tagfelvételt, gyűléseken beszélt, agitált. 1947-ben a város MKP-titkárává választották, majd a Budapesti Pártbizottság tagja is lett. Szerkesztette a Szabad Lőrinc c. lapot.
Pártiskolát végzett, majd a Szatmár megyei Pártbizottság első titkára lett. 1950-ben a Zala megyei pártbizottság élére került. 1949 és 1967 között országgyűlési képviselő volt. 1953. július 3-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkárává választották. 1956 februárjában felmentették tiszte alól, majd népművelési miniszterhelyettessé nevezték ki. 1956. november 4. után mint rangidős irányította a minisztériumot. 1957 elején a Zala megyei pártbizottság első titkárává választotta.
1957 júniusában az MSZMP országos értekezlete KB póttagjává (1957. június 29. és 1959. december 5. között), majd a párt VII. és VIII. kongresszusa a KB tagjává választotta (1959. december 5. és 1966. december 3. között). 1962 és 1964 között az MSZMP Tudományos és Kulturális Osztályát vezette. Ezután rövid ideig a XIX. kerületi pártbizottság első titkára lett. Betegsége miatt 1965-ben nyugalomba vonult. Hosszú betegsége alatt szobrászkodott.
1983. január 14-én hunyt el.
Kommunizmuskutató Intézet
1911. augusztus 3-án született Kakucson (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.), munkásszülők gyermekeként. Alapfokú iskolái elvégzését követően kitanulta apja mesterségét, a gipszszobrászatot, segédlevelét 1928-ban szerezte meg; ezt követően szobrászként tevékenykedett. Később elvégezte az Iparművészeti Főiskolát is. Annak ellenére, hogy baloldali beállítottságú, sztrájkokban aktívan részt vevő ember volt, a Horthy-korszakban kiállítást is rendezhetett a fővárosban. 1942-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba.
Az 1944-es behívóparancs elől Pestszenterzsébeten bujkált, ott érte a szovjet megszállás. A jobb érvényesülés érdekében 1945 januárjában átlépett a szovjetek által erősen támogatott Magyar Kommunista Pártba (MKP), és a pestszentlőrinci szervezet aktivistája, propagandistája lett. A kommunista párt féléves pártiskolára küldte, majd ennek elvégzését követően a város párttitkárává tették 1947 nyarán.
A jól teljesítő, igen aktív főváros környéki kádert az év végén Mátészalkára, Szatmár-Bereg megye székhelyére helyezték, ahol tevékenyen részt vett az egységes állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) szervezésében (ez a szociáldemokraták beolvasztását jelentette az MKP-ba). Nem sokkal megérkezését követően megválasztották a párt megyei első titkárának: ebben a pozíciójában a megye tényleges irányítójává lépett elő. A megye vezetése – lévén zömében mezőgazdasági terület – élen járt a negyvenes évek végi jogsértésekben, a „kulákok” elleni zaklatásokban, erőszakos téeszesítésekben, az esztelen kollektivizálásban. Mindezek együtt 1950 tavaszán súlyos közellátási válsághoz vezettek. Párhuzamosan helyi feladataival, tagja lett a tényleges törvényalkotói tevékenységet nem végző Országgyűlésnek is.
A párt 1950 kora tavaszán újabb állomáshelyre irányította: a dunántúli Zala megye lett az új terepe, most ott tette meg első emberré az MDP. Mintegy három évet töltött az erősen iparosítani kívánt Zalában. Tevékenysége a párt szempontjából nem lehetett túlságosan sikeres, mert 1953 nyarán véget értek számára a kiemelt jelentőségű megyei pozíciók: a fővárosba rendelték, s megtették a súlytalan kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács titkárának. Innen 1956 tavaszán távozott, amikor beülhetett a népművelési miniszterhelyettes székébe – ez már komolyabb pozíciónak számított. Munkaköreiből az mindenesetre jól látszik, hogy megbízható, minden pozícióban a felső vezetés elvárásainak megfelelni tudó, elvhű pártember volt.
Rákosi 1956. nyári bukása sem ingatta meg pozícióit, egészen a forradalom kitöréséig megtarthatta miniszterhelyettesi székét, sőt rangidősként ő vezette a minisztériumot egészen 1957 januárjáig.
A szovjet bábáskodással létrehozott új párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) is igényt tartott szolgálataira: ismét Zala megyébe helyezték, előbb pártszervezőként, majd 1957 tavaszától az MSZMP megyei első embereként került újból a Dunántúlra. Kádárék – meghálálva többek között a téeszesítés végigvitelében tett szolgálatait – előbb a Központi Bizottság póttagjának jelölték, majd 1959-ben rendes tagnak választották az állampárt egyik csúcsszervébe.
1962 márciusában ismét a fővárosba rendelték: ezúttal tényleges befolyást jelentő pozíciót kapott: 1963. decemberig az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztályát vezette; tisztségéből adódóan tagja volt a KB mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottságnak is. Egy 1963. októberi jelentésében, műszaki okokra hivatkozva, ő is javasolta a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház lebontását és az Izabella utcai teátrum felépítését. Ez már, legalábbis részben, Aczél György időszaka volt, aki azonban szinte kizárólag az irodalom iránt érdeklődött. Darabos kétségkívül nála szigorúbb szemmel figyelte – és utasította el – a modern képzőművészeti törekvéseket. Mégsem maradhatott sokáig a pártközpontban.
1964. januárban ismét egy területi pártszervezet élére irányították: most Budapest XIX. kerületét (Kispestet) kapta. 1965. szeptemberben, saját kérésére, romló egészségi állapota miatt, felmentették megbízatásából, majd nyugdíjazták.
1966 végén, az MSZMP IX. kongresszusán, kimaradt a KB-ból, és egy év múlva 1949-től folyamatos parlamenti mandátumától is megvált.
A politikai élettől visszavonulva, 1983. január 14-én halt meg Budapesten. Temetésére január 21-én került sor a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában, a kommunista rendszer kiemelt tagjainak nyughelyén.
Életút, tisztségek:
1942: Belép a Szociáldemokrata Pártba.
1945. januártól a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945: Az MKP pestszentlőrinci szervezetének aktivistája, propagandista.
1947: Elvégzi a féléves pártiskolát.
1947. július – 1947. december: Az MKP Pestszentlőrinc Városi Bizottságának titkára.
1947. december – 1950. február: Az MKP (1948. június 14-től az MDP) Szatmár-Bereg Megyei Bizottságának első titkára.
1949. június 8. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő.
1950. február – 1953. július: Az MDP Zala Megyei Bizottságának első titkára.
1953. július 3. – 1956. február 8. Az Elnöki Tanács titkára.
1956. február 8. – 1956. október 31. A népművelési miniszter helyettese.
1956. november – 1957. január 18. A Népművelési Minisztérium vezetője.
1957. február – 1957. június 29. Az MSZMP Zala Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke.
1957. július – 1962. február 8. Az MSZMP Zala Megyei Bizottságának első titkára.
1957. június 29. – 1959. december 5. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) póttagja.
1959. december 5. – 1966. december 3. Az MSZMP KB tagja.
1962. február 8. – 1963. december 5. Az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztályának vezetője.
1962. november 24. – 1964. február 22. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.
1964. január 8. – 1965. október 1. Az MSZMP Budapest XIX. Kerületi Bizottságának első titkára.
