Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1916. július 6-án született, pesti proletárcsaládban. Édesanyja gyárban dolgozott, apja szabómunkás volt. 1918-ban kilakoltatták a családot, s a Mária Valéria telepre kerültek. Ennek ellenére Dabrónaki Gyula polgári iskolába járt, majd 14 éves korától egy jó nevű ferencvárosi pékhez állt be inasnak.
Alig egy év elteltével kezdett a szakszervezetbe járni. A sütőmunkások szakszervezetében ifjúsági bizalmiként dolgozott, fel került a mesterek fekete listájára, innen kezdve alig kapott munkát. A szovjet megszállás után 29 évesen függetlenített pártmunkásként, a Szociáldemokrata párt VIII. kerületi szervezetének titkáraként kezdett dolgozni. 1947-től tagja lett a Parlamentnek Fejér megye képviselőjeként.A szovjet megszállás után jogi doktorátust szerzett. Támogatta a munkáspártok egyesülését. 1948 tavaszán az SZDP üzemszervezési osztályának vezetője és a Központi Vezetőség tagja lett.
Az MDP KV tagja volt 1948. június 14. és 1954. május 30. között. 1952-ig a Szikra Könyvkiadóban osztályvezető, 1957-ig az Élelmezésügyi Minisztérium sütőipari igazgatóságán helyettes vezető, majd miniszterhelyettes volt. Ezt követően, 1958-tól a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese 1959 közepéig, utána ismét visszakerült a minisztériumba, a miniszter első helyettesének. Ezt a munkakört 1967 áprilisáig látta el, aztán a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke lett 1977-ig, nyugdíjba vonulásáig.
Az MSZMP KB tagja 1957-től, az ÉDOSZ-nak 1971-től elnöke haláláig, 1984. szeptember 25-ig.
Kommunizmuskutató Intézet
1916. július 6-án született Budapesten, egy szabósegéd családjában. Négy polgári osztályt végzett, majd 1930-tól péknek tanult a Mozsár utcai sütőüzemben. Igen fiatalon, 1931-ben belépett a szakszervezetbe, ifjúsági bizalmi volt a tanonciskolában. 1934-től péksegédként különböző üzemekben dolgozott, majd 1941-től kifutó, később eladó lett a Marnitz-féle hangszerüzletben. 1940-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP). A második világháború idején, 1942–43-ban tartalékosként katonai szolgálatot teljesített, de a fronton nem volt.
1945-től pártalkalmazottként tevékenykedett, az SZDP VIII. kerületi titkára és a VIII. kerületi Nemzeti Bizottság tagja, majd a párt üzemszervezési osztályának vezetője volt. 1947-ben beválasztották a párt fővárosi végrehajtó bizottságába. 1953-ig törvényhatósági, illetőleg fővárosi tanácstag is volt; e pozíciók jól mutatták, hogy egyre befolyásosabb személy lett pártjában.
1948 tavaszán aktívan munkálkodott a két munkáspárt egyesülése (értsd: a szociáldemokrácia kommunista pártba való beolvasztása) érdekében. Ennek elismeréseként tagja lett az egyesülési kongresszuson megalakult új kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének (KV), amelyben 1948 júniusa és 1954 májusa között foglalt helyet. A pártközpontba került, a Szervezési és Instruktori Osztály helyettes vezetőjeként dolgozhatott.
1949 őszén egyéves Pártfőiskolára küldték. Végzését követően a kommunista ideológia terjesztését szolgáló Szikra Könyvkiadóhoz helyezték, ahol a propaganda és anyagterjesztési osztály vezetője lett. Az, hogy nem került vissza a pártközpontba, egyértelmű pozícióvesztést jelentett a volt szociáldemokrata számára. Ugyanabban az évben befejezte tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem munkástagozatán; jog- és államtudományi doktori oklevelet szerzett.
1952-ben megint áthelyezték; új állásában talán otthonosabban érezhette magát az egykori péksegéd: az ekkor felállított Élelmiszeripari Minisztérium Sütő- és Tésztaipari Igazgatóságán kapott szerény beosztást, a gyártási osztály vezetője lett. Egészen az 1956-os forradalomig a minisztériumban dolgozott.
1956. november elején a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) minisztériumi szervezetének ideiglenes elnöke lett, s állami beosztásában is megmaradt. 1957. február 26-án kooptálták az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságába (IKB). Itt teljes mellszélességgel kiállt az új vezető, Kádár János irányvonala mellett. Az IKB 1957. április 5-i ülésén a párt és kormányküldöttség moszkvai útjával kapcsolatos beszámoló vitájában „a frakciók elleni szigorú és állandó harcot” sürgette. A június 22-i ülésen, a párt országos értekezlete előtt, hasonlóan keményen fogalmazott: „Semmiféle balra vagy jobbra húzásnak helye nincs […] ha eddig voltak engedmények ilyen tekintetben, a jövőben nem tudunk senkinek sem adni, nem lehet a párt elnéző.” A párt ekkoriban valóban nem volt „elnéző” a különutasokkal, a hűeket azonban megjutalmazta: Dabrónakit a júliusi pártértekezleten megint beválasztották az állampárt (vagyis az MSZMP) Központi Bizottságába (KB); haláláig a testület tagja maradt. Májusban, a miniszteriális szervezet teljes helyreállításakor, kinevezték az élelmezésügyi miniszter helyettesévé.
1957. december 21-én ő is felszólalt az MSZMP KB zárt ülésén, amelyen az 51 résztvevő egyhangú határozatot hozott arról, hogy Nagy Imrével és társaival szemben „szabad folyást kell engedni a törvényes eljárásnak” – ami (a főbb vádlottak esetében) egyértelmű volt a halálos ítélet kimondásával. S hogy vajon ez az újabb kiállása befolyásolta (pozitívan) későbbi pályafutását, avagy éppen küszöbön álló kinevezését kellett meghálálnia, nem tudjuk. 1958. januárban ugyanis az állami ellenőrzés újonnan fel- (vagy inkább vissza-) állított szerve, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesévé nevezték ki.
A népi ellenőrzésnél eltöltött másfél év rövid kitérőnek tűnt, ugyanis rövidesen visszakerült régi tárcájához: az élelmezésügyi miniszter első helyettese lett. 1967 tavaszán aztán a tárcát felszámolták, pontosabban: összevonták a földművelésügyi minisztériummal.
Dabrónakinak az egyszer már kipróbált népi ellenőrzésnél találtak ismét helyet, nem is akármilyet: az év áprilisától egy évtizeden keresztül ülhetett a KNEB elnöki székében. 1968 februárjában államtitkári titulust is kapott hozzá.
Itteni munkája mellett – megjegyzendő, hogy hivatali idejének kezdeti éveiben a KNEB nem számított a gazdasági reform barátjának – maradt ideje hobbikra és reprezentatív funkciókra: elnöke volt például az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének (1970–1984), a Velencei-tavi Intéző Bizottságnak (1959–1984), a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (1972–1976), ezen kívül tagja az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak (1962-től), a Tudományos és Felsőoktatási Tanácsnak (1962-től), a Hazafias Népfront Országos Tanácsának (1967-től), valamint az Állami és Kossuth-díj Bizottságnak.
Az 1945. novemberi nemzetgyűlési és az 1947. augusztusi országgyűlési választásokon pártja nagy-budapesti listáján pótképviselő lett. 1948 áprilisában behívás útján tagja lett a törvényhozásnak. 1949 májusában a Magyar Függetlenségi Népfront nagy-budapesti, majd 1958 novembere és 1967 januárja között a Hazafias Népfront Fejér megyei listájáról kapott országgyűlési képviselői mandátumot.
Budapesten halt meg, 1984. szeptember 25-én. Temetésére a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában került sor a kiemelt kommunista káderek nyughelyei közt.
Életút, tisztségek:
1940-től a Szociáldemokrata Párt (SZDP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945-től: Az SZDP VIII. kerületi titkára, a VIII. kerületi Nemzeti Bizottság tagja.
1945. november 29. – 1947. július 25. Nemzetgyűlési pótképviselő.
1947 – 1948. június: Az SZDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának tagja.
1947. szeptember 16. – 1948. április 26. Országgyűlési pótképviselő.
1948. április 26. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő.
1948. június 15. – 1954. május 30. Az MDP Központi Vezetőségének tagja.
1948. június – 1949. szeptember: Az MDP KV Szervezési és Instruktori Osztályának helyettes vezetője.
1950–1952: A Szikra Könyvkiadó Szikra Könyvkiadó és Könyvterjesztő Vállalat propaganda és terjesztési osztályának vezetője.
1952 – 1956: Az Élelmiszeripari Minisztérium Sütő- és Tésztaipari Igazgatóságának gyártási osztályvezetője.
1957. február 26. – 1957. június 29. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának tagja.
1957. június 29. – 1984. szeptember 25. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
1957. május 9. – 1958. január 28. Élelmezésügyi miniszterhelyettes.
1958. január 29. – 1959. július 21. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság (KNEB) elnökhelyettese.
1959. július 22. – 1967. április 14. Az élelmezésügyi miniszter első helyettese.
1967. április 12. – 1977. június 22. A KNEB elnöke (1968. februártól államtitkári rangban).
1970. novembertől az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
