Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1924. március 24-én „Karcagon születtem, parasztcsaládban. A család fölemelkedésnek tekintette, hogy szakmát tanultam, hogy a parasztinál rangosabb munkáspálya nyílhat meg előttem”. Hivatalos életrajza szerint eredeti foglalkozása mezőgazdasági munkás, kovácssegéd.
„Amikor a már legális pártot szervezni kezdték, beléptem a pártba. Aztán Debrecenből kijöttek hozzánk és megszerveztük a MADISZ-t. [...] Hamarosan bekerültem a pártvezetőségbe, majd 23 évesen én lettem Karcagon a városi pártbizottság titkára. Utólag úgy vélem, hogy főként azért esett rám a választás, mert az idősebbek nem tudtak egymás között megegyezni. Egyik sem akart lemondani a másik javára a vezető tisztségről. Egy évvel később már a megyei pártbizottságon dolgoztam szervező titkárként. [...] Pályám következő állomása 1951-ben a hadsereg. (1946-ban már szolgáltam hat hónapot önkéntesként műszaki zászlóaljban.) Behívtak a Honvédelmi Minisztériumba, századosi rendfokozatot kaptam. A Politikai Főcsoportfőnökségre kerültem, majd még ugyanazon évben a tüzércsapatok parancsnokának – Madarász Ferencnek – a politikai helyettese lettem. A pártközpontba 1954-ben helyeztek, az Adminisztratív Osztályra, Keleti Ferenc, egy régi mozgalmi elvtárs helyettesének. 1955-ben Keleti Ferencet iskolára küldték, és én kaptam megbízást az osztály vezetésére. (Őszintén szólva, mindig irigyeltem azokat, akik nappali tagozaton tanulhattak. Én mindössze két hónapot tölthettem még 1947-ben a Karolina úti pártiskolán. Minden egyéb képzettségemet munka mellett szereztem, beleértve a Katonai Politikai Akadémia elvégzését is.)” 1956 október ében a KV Katonai Bizottság tagja lett. „A szovjet csapatok kivonulásáról hozott kormánydöntés előtti este szóltak, hogy a politikai főcsoportfőnök helyettesének, Hidvégi Ferencnek a szobájában várnak. Hatan-nyolcan gyűltünk össze, és rövid idő alatt egyetértésre jutottunk, hogy valamit mégiscsak kellene kezdeni. Kialakult egy elképzelés, mely szerint formailag katonai diktatúrát kell bevezetni, a pártvezetés egyetértésével, a háttérből való támogatásával. A fővárost szektorokra osztva, az egymástól így elzárt ellenforradalmi csoportok fölszámolhatók. Néhány vidéki parancsnokkal magam is beszéltem egyik feladatunk egyébként is a kapcsolattartás volt a katonai egységekkel, közölték, hogy egységeik még ütőképesek. Átmentem a pártközpontba úgy este 11 óra körül, a Politikai Bizottság öt-hat tagja meghallgatta a javaslatot, egyetértettek vele. Egyébként hasonló megoldást ajánlottak Uszta Gyula elvtársék is. A döntés sürgős volt, hogy az egységek indulhassanak. Nagy Imre hozzájárulását kellett volna megszerezni, ám Nagy Imre aludt. Csak hajnalban ébresztették föl, amikor is kategorikusan elutasította tervet, lemondással fenyegetőzött”. A következő napokban Czinege is átélte a funkcionárius-pánikot.
1957 januárjában harmadmagával megbízták a munkásőrség megszervezésével. 1957-től a Szolnok megyei Pártbizottság első titkára volt. A VII. kongresszuson (1959) beválasztották a KB-ba.
1960. május 17-én lett honvédelmi miniszter. A KB 1961 szeptemberi ülésén a Politikai Bizottság póttagja lett. A kormány Honvédelmi Bizottságának elnöke.
„[A hadsereg fejlesztésében] két irányba indultunk el. Az egyik: meg kellett teremteni a személyi és szervezeti stabilizációt, meghatározni, mekkora legyen a hadsereg, milyen szisztéma szerint épüljön fel, és így tovább. Miután ekkor folyt a mezőgazdaság kollektivizálása -ami óriási terheket rótt a népgazdaságra-, teljesen világos volt, hogy képtelenség az egész hadsereget egyszerre fejleszteni. El kellett dönteni, mivel kezdjük. [...] Az a döntés született tehát, hogy a fejlesztést a légvédelemmel kezdjük. Beszereztük az akkor legkorszerűbb szovjet technikát. Igaz, a korszerű technikáért keményen megfizettünk. Működtetéséhez ugyanis nem állt rendelkezésünkre igazán szakképzett gárda. Abban az időben volt olyan is, amikor nyolc MIG 21-es lezuhant. Végül is a hetvenes évek közepére befejeződött a hadsereg mennyiségi fejlődése, s attól kezdve inkább a minőségi fejlesztésre törekedtünk”.
Molnár Károlytól, aki aktív ezredesként a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének Fegyelmi Elemző Osztályát vezette, megkérdezték, hogy miért nem nyugdíjazták Czinegét nagy visszhangot kiváltó botrányai után. "A titok nyitja sokak szerint Kádár Pszichikumában rejlik, aki nagyon ragaszkodott emberekhez, csakúgy mint politikájához, zárkózott, magányos személyiség volt. Czinege Lajos mindvégig kiszolgálta a politikáját. Ugyanakkor, bár biztosat erről sem tudhatunk -hisz minden lényeges a kulisszák mögött zajlott-, a történésekből arra következtethetünk, hogy megkapta a büntetést ezekért és más botrányokért. Kimaradt 1970 -ben [a X. kongresszuson] a Politikai Bizottságból, ahol 1960-tól póttag volt. Így 1983-ig [valójában 1984. december 6 -ig -NyA.], mikor betegsége miatt távozott a honvédség éléről, s néhány évre, végleges nyugdíjazásáig [1987. június 25-ig -NyA.], átült a miniszterelnökhelyettesi székbe, szóval 1983-ig a Varsói Szerződés egyetlen honvédelmi minisztere volt, akit nem választottak be pártja legbelsőbb vezetésébe. [...] Valójában két évtizedig alig szóltak bele a tevékenységébe. A személyi döntéseit is formálisan ellenjegyezte a pártközpont illetékes osztálya vagy a felügyelő KB-titkár. De nem tudok arról, hogy valakire is nemet mondtak volna. Megbíztak benne, s a jelöltjeiben. Nem volt következetes pártellenőrzés, jellemző, hogy az MSZMP KB utoljára 1968-ban tűzte napirendjére a hadsereg ügyét."
Az országos pártértekezleten (1988 május) kimaradt a KB-ból.
Kommunizmuskutató Intézet
1924. március 24-én született Karcagon (Jász-Nagykun-Szolnok vm.), paraszti családban. Apját Czinege Józsefnek, anyját Andrási Máriának hívták.
A hat elemi kijárása után kovácsinasnak állt; segédlevele megszerzését követően szakmájában dolgozott, és a mezőgazdasági idénymunkákból is kivette a részét. 1944 őszén tagja lett a 25. „Hunyadi” fegyveres SS-gránátoshadosztálynak. (Ez a tény, paradox módon, nem befolyásolta későbbi pártbeli és katonai előmenetelét.) 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP), részt vett a párt ifjúsági szervezetének számító Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség karcagi csoportjának megalakításában.
1946-ban hat hónapig egy műszaki zászlóaljban önkéntes katonai szolgálatot teljesített.
1947. májusban függetlenített politikai munkatársként az MKP karcagi városi bizottságának propagandistája lett, 1948. februárban pedig már a városi pártbizottság titkára volt; e tisztségében helyi szinten részt vett a szociáldemokrata párttal való fúzió lebonyolításában. Ugyanabban az évben Pesten két hónapos „gyorstalpaló” pártiskolát végzett, majd 1948. októberben áthelyezték a kiemelten fontos agitációs és propagandaosztály vezetőjének Szolnokra, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Jász-Nagykun-Szolnok megyei bizottságára, ahol rövidesen megyei szervezőtitkárrá lépett elő.
Ellentmondást nem tűrő stílusáról, indulatos természetéről vall a következő eset: 1950-ben egy kiszállás alkalmával az autójuk előtt egy sorompót lezártak s emiatt lövöldözni kezdett. Büntetésül leváltották beosztásából, és a szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat művezetőjévé fokozták le, de hamarosan ugyanott igazgatóhelyettesnek tették meg.
1951-ben honvéd századosi rangban hivatásos katonai állományba vették s a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnökségének Felügyelő Osztályára osztották be. Az év őszétől őrnagyként a Magyar Néphadsereg tüzérparancsnokságán szolgált a fontosnak számító politikai tiszti funkcióban. 1952 végétől ugyanott a politikai osztályt vezette. 1952-ben honvéd alezredessé léptették elő.
1954. júniusban az MDP Központi Vezetőség (KV) Adminisztratív Osztályának (a pártközpontnak ez a részlege felügyelte a fegyveres testületeket, a honvédséget és az erőszakszervezeteket) helyettes vezetőjévé nevezték ki; ezért tartalékállományba került. A Sztálin Politikai Tiszti Akadémián folytatott tanulmányait ekkor félbeszakította (a négyéves levelező képzésből két és fél évet végzett el).
1955. júniusban átvette a KV Adminisztratív Osztályának vezetését. Az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban pártkarrierje tovább emelkedett: október 25-én bekerült a (KV előző nap reggelén befejeződött rendkívüli ülésén) a felkelés leverésének irányítására megalakított Katonai Bizottságba. Október 27-én az MDP Direktóriumától (Rendkívüli Bizottságától) Kiss Károllyal együtt megbízást kapott egy „mozgósítási stáb” megszervezésére, amelynek feladata a „felgöngyölítéshez” szükséges káderek összegyűjtése és felfegyverzése lett volna. Október 28-án a Katonai Bizottságban felvetődött a katonai hatalomátvétel terve, amelynek egyik megfogalmazója, mások mellett, éppen Czinege volt. (Tervük nem nyerte el a politikai vezetés támogatását.) Czinege a forradalom napjaiban is a Rákosi-rendszer híve és a szabadságharc leverésének aktív támogatója volt.
Az 1956. novemberi 4-i második szovjet intervenció után rögtön csatlakozott a Kádár-féle vezetéshez. A megtorlás időszakában mindvégig jelentős szerepe volt az új párt hatalmát ekkor egyedül biztosítani képes szervezett hazai fegyveres erő, a karhatalom (később pedig a Munkásőrség) felállításában és működtetésében. November 5-én a párt részéről őt küldték ki a felállítandó karhatalom megszervezésének ellenőrzésére. E tisztségében tagja volt az igazságügyi és bűnüldöző szervek közötti informális egyeztető testületnek, az úgynevezett Koordinációs Bizottságnak. Még e hónapban harmadmagával, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetői a kipróbált, feltétlenül megbízható Czinegére bízták a karhatalom felállítását célzó tervezet kidolgozását, majd 1957. januárban, ekkor már negyedmagával, a karhatalom egészére vonatkozó egységes párthatározat elkészítését.
1957. január végén Tömpe Istvánnal, a belügyminiszter első helyettesével és Halas Lajos ezredessel együtt formálisan is megbízták a Munkásőrség megszervezésével. „Amilyen mértékben a hadseregben [meg]szilárdul a helyzet, olyan mértékben kell a munkásmilíciákra támaszkodni. A rendőrség, ha meg is lesz, állományában nem lesz olyan szilárd. Elcsapni az embereket nem lehet, de bizonytalanság van. A hadsereg árnyékában kell egy kissé megszervezni a munkásmilíciákat, ehhez legalább fél év kell” – mondta a politikai hatalom fegyveres biztosításának fontosságáról a párt Ideiglenes Intéző Bizottságának 1956. november 21-i ülésén.
Az MDP és a Kádár-féle párt közötti káderfolytonosságot mutatja, hogy az újabb alakulat, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága már november közepén megerősítette az Adminisztratív Osztály vezetői posztján. (Ebben a tisztségében továbbra is ő látta el az erőszakszervezetek pártfelügyeletét.) 1957. júliusban a Szolnok megyei pártbizottság élére állították, 1959. decemberben pedig beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába (KB).
1960 májusában visszahelyezték a Magyar Néphadseregbe: altábornagyi rendfokozatot kapott (1957. októbertől tartalékos ezredes volt), és honvédelmi miniszterré nevezték ki. Székében csaknem negyedszázadnyi időt töltött (ez rekord a mindenkori magyar miniszterek között). Minisztersége az utókor számára is emlékezetes maradt, hiszen a Kádár-korszak honvédelmi miniszterei közül az emberek az ő nevét jegyezték meg leginkább.
1961 szeptemberében póttagként bekerült az állampárt legszűkebb döntéshozó testületébe, a Politikai Bizottságba (PB). Teljes jogú tag itt sohasem lett. (Egyébként ez is külömlegességnek számított a szovjet érdekszférában: az ún. „szocialista országok” honvédelmi miniszterei, mintegy automatikusan, mind tagjai voltak állampártjuk Politikai Bizottságának.)
1962. április 4-én nevezték ki vezérezredessé. 1963. szeptembertől a Szovjetunióban, a Vorosilov Vezérkari Akadémia levelező tagozatán folytatott magasabb katonai tanulmányokat. Rendszeresen részt vett a Varsói Szerződés tagállamai Honvédelmi Miniszteri Bizottságának ülésein; ezt a testületet 1969 márciusában, az 1968. augusztusi csehszlovákiai katonai intervenció után állították fel.
A Magyar Néphadsereg az ő vezetése alatt érte el fejlesztésének legmagasabb fokát. Több máig élő privilégiumot köszönhetnek neki a katonák, azonban nevét mégis inkább a botrányok őrzik az utókor emlékezetében. Czinege kedvenc időtöltése a vadászat volt (tagja volt az Egyetértés Vadásztársaságnak is); rendszeresen megfordult a világhírű vadállománnyal rendelkező Kaszópusztán. Minisztersége idején a Honvédelmi Minisztérium – természetesen állami pénzen – jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre a területen. A tárcavezetősége idején történt visszaélésekről a rendszerváltoztatás időszakától több könyv született. (A Bokor Imre Kiskirályok mundérban című könyvében foglaltak kivizsgálására külön országgyűlési határozat is született.)
1978. november 7-e alkalmával Czinege megkapta a legmagasabb elérhető katonai rendfokozatot, a hadseregtábornokit. A Honvédelmi Minisztérium élén eltöltött 24 év után 1984. decemberben a Minisztertanács elnökhelyettesévé nevezték ki.
1970. novemberben, a póttagság intézményének megszüntetésekor, kihagyták a PB-ből. 1987. júniusban nyugállományba vonult, az 1988. májusi országos pártértekezleten kibukott a KB-ból is.
A rendszerváltoztatás után visszavonult a politikától. 1989 novemberében, miután fény derült a hivatali ideje alatt elkövetett visszaélésekre, lemondott hadseregtábornoki rangjáról. Nyugdíjas évei alatt jómódban élt leányfalui villájában, egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig. Temetésére a Farkasréti temetőben került sor.
Életút, tisztségek:
1944. ősz: A Vasas Szakszervezet tagja.
1945. január – 1988. október 6. A Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1946: Hat hónapot önkéntesként szolgál a Magyar Honvédség egyik műszaki zászlóaljában.
1947. május –1948. február: Az MKP karcagi városi bizottságának propagandistája, függetlenített politikai munkatárs.
1948: Budapesten két hónapos pártiskolát végez.
1948. február – 1948. október 4. Az MKP Karcag Városi Bizottságának titkára.
1948. október 4. – 1950: Az MDP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bizottságán az agitációs és propaganda osztály vezetője, majd a megyei pártbizottság szervezőtitkára.
1950: Tisztségéből leváltják. Szolnokon a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat művezetője, majd igazgatóhelyettese.
1951: Hivatásos katona, honvéd százados, a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége Felügyelő Osztályának beosztott tisztje.
1951. ősz – 1952. december: Őrnagy, a Magyar Néphadsereg (MN) Tüzérparancsnokságán a politikai osztály vezetője.
1952: Alezredessé léptetik elő.
1952–1954: Moszkvában a Sztálin Politikai Tiszti Akadémia hallgatója; tanulmányait nem fejezi be.
1952. december – 1954. július: Az MN tüzérparancsnokának politikai helyettese.
1954. június 23. – 1955. július: Az MDP Központi Vezetősége (KV) Adminisztratív Osztályának helyettes vezetője.
1955. július – 1956. október 31. Az MDP KV Adminisztratív Osztályának vezetője.
1956. október 25. Az MDP KV Katonai Bizottságának tagja.
1956. november: Megbízzák a Munkásőrség megszervezésével.
1956. november 16. – 1957. június 29. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága (KB) Adminisztratív Osztályának vezetője.
1957. július – 1960. május 15. Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának első titkára.
1958. november 16. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő (a Hazafias Népfront Szolnok megyei listájáról).
1959. december 5. – 1988. május 22. Az MSZMP KB tagja.
1960. május 17. – 1984. december 6. Honvédelmi miniszter (kinevezésekor megkapja az altábornagyi rendfokozatot.)
1961. szeptember 12. – 1970. november 28. Az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja.
1962. május 23. Vezérezredessé nevezik ki.
1978. november 7. Az Elnöki Tanács hadseregtábornokká nevezi ki.
1984. december 6. – 1987. június 25. A Minisztertanács elnökhelyettese.
