Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1911. augusztus 10-én született Kecskeméten. Géplakatosként kezdett el dolgozni.
1933-tól vett részt a munkásmozgalomban, 1936-tól tagja lett a kommunista pártnak. 1945-ben a Lampart MKP szervezetének lett a titkára, majd 1947-től a gyár üzemi bizottságának elnöke volt. 1947-48-ban a Salgótarjáni Acélgyár igazgatója, majd a MÁV Járműjavító Iparigazgatóságának vezetője lett. 1953-55-ben a Láng Gépgyár, 1955-56-ban az Óbudai Hajógyár igazgatója volt.
1957 és 1959 között a budapesti pártbizottság titkáraként dolgozott. Az MSZMP KB tagja volt 1957. június 29. és 1962. november 24. között. Parlamenti képviselőnek választották 1958-64 között. A későbbiek során az Állami Fejlesztési Bankban dolgozott.
1976. október 27-én, 65 éves korában elhunyt.
Kommunizmuskutató Intézet
1911. augusztus 10-én született Kecskeméten. Édesanyja neve Borka Viktória volt, apját nem ismerte. Két polgári osztályt végzett, majd ezt követően különböző segédmunkákból élt. Volt kifutófiú, raktári munkás, végül 1929-ben géplakatos segédlevelet szerzett.
A harmincas évek elejétől aktívan támogatta az illegális kommunista mozgalmat, számos munkabeszüntetés aktív szereplője volt, amiért több munkahelyről elbocsátották. 1933-tól rövid ideig, majd 1937-től ismételten tagja volt a Vasas Szakszervezetnek. 1942-ben a Fémáru-, Fegyver- és Gépgyárban (később Lampart-gyár) helyezkedett el, ahol a kommunisták pártszervezője, majd 1945 januárjában üzemi párttitkár lett.
Egy évvel később a Magyar Kommunista Párt (MKP) rövid időre a jelentős kommunista bázisnak számító Diósgyőrbe küldte, hogy szervezési, agitációs tapasztalataival segítse az ottani üzemi pártszervezet létrehozását. Innen visszakerült korábbi munkahelyére, majd az ekkor már teljes hatalomátvételre készülő MKP pártiskolára küldte. 1948-ban a munkásfellegvárnak számító Salgótarjánba helyezték, ahol a helyi acélmű igazgatását bízták rá. A megyei pártbizottság jelentése szerint itt nem végzett jó munkát, nem tudott megbirkózni a vállalatirányítás feladataival. Ennek ellenére, mivel mégiscsak megbízható, elvhű kommunistának tartották, 1949-ben kinevezték a stratégiailag kiemelt Magyar Államvasutak Járműjavítójának élére.
1951-től a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt működő Állami Mezőgazdasági Gépüzem vezetője lett. 1953 januárjában a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének Titkársága ismét bírálta munkamódszereit („Az ÁMG vezetését nem tudja ellátni. […] a Központi Vezetőség bírálatait visszautasítja, […] beosztottjaival goromba […] A szovjet tanácsadók véleményét nem fogadja el”); tisztségéből leváltották, s egyidejűleg az Általános Gépipari Minisztérium rendelkezési állományába helyezték. Az itt elkövetett hibái (gépállomások helytelen irányítása) miatt 1953-ban a Központi Ellenőrző Bizottság az MDP-ből kizárta, de a döntést még ugyanabban az évben visszavonták.
Ennek ellenére előbb a fővárosi illetőségű Ipari Láncgyár, majd az Óbudai Hajógyár igazgatói székét foglalta el. Utóbbi gyár a világháborút követően szovjet tulajdonba került, és a háborús jóvátétel fejében gyártott vízi járműveket és különböző technikákat a szovjet hadsereg számára. Borka politikailag megbízható volt, akit a párt bátran állított a stratégiailag fontos üzem élére, annak ellenére, hogy, mint írtuk, korábban nem egyszer szakmai hibákat vétett minisztériumi alkalmazottként. 1956 februárjában az MDP Budapesti Pártbizottságán kapott politikai pozíciót, ipari és közlekedési vonalon.
A forradalom és szabadságharc a fővárosban érte, ahol csatlakozott a Kádár-féle vonal támogatóihoz, majd a szovjet beavatkozást követően belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), s elsőként hangoztatta – mintegy bosszúként az egyetemisták októberi szerepvállalására –, hogy szükség lenne a magyarországi egyetemek hallgatói létszámának radikális csökkentésére. Az MSZMP Budapesti Ideiglenes Intézőbizottságát is vezette 1957 tavaszán, majd nyáron bekerült a párt egyik csúcsszervébe, a Központi Bizottságba (KB), amelynek 1962-ig tagja maradt. KB-tagként ő is támogatta a Nagy Imre és társai elleni per mielőbbi lefolytatását.
1959-ben kinevezték a gazdasági élet, illetőleg az ipar ellenőrzését végző állami szerv, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második emberévé, majd 1963-ban a Szerelvényellátó Vállalat egyik irányítójává. 1967 és 1973 között az Állami Fejlesztési Bank munkatársa volt. 1973-ban nyugdíjazták.
Hatvanöt évesen, 1976. október 27-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1933 után (megszakítással): A Vasas Szakszervezet tagja.
1945. februártól a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945. február – 1947. október: A Lampart-gyár üzemi párttitkára.
1947. október: Megkezdi hat hónapos pártiskolai tanulmányait.
1948. március – 1949. február: A Salgótarjáni Acélgyár vezetője.
1949. február – 1951. március 14. A MÁV Járműjavító Üzemi Vállalatok Igazgatóságának vezetője.
1951. március 14. – 1953. január 28. A Földművelésügyi Minisztérium Gépállomási Főosztályán az Állami Mezőgazdasági Gépüzem vezetője.
1953. október – 1955. február: Az Ipari Láncgyár igazgatója.
1955. február –1956: Az Óbudai Hajógyár igazgatója.
1956. december 8. – 1957. június 9. Az MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja.
1956. december 8. – 1957. június 10. Az MSZMP Budapesti Ideiglenes Pártbizottságának titkára.
1957. június 10. – 1962. november 1. Az MSZMP Budapesti Pártbizottságának titkára.
1957. június 29. – 1962. november 24. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
1957. december 13. – 1963. március 11. Budapest Főváros Tanácsának tagja.
1958. november 26. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő.
1959. november – 1963. március: A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese.
1963. március 19. – 1967: A Kohó- és Gépipari Minisztérium Szerelvényellátó Vállalata igazgatóhelyettese, majd igazgatója.
1967–1973: Az Állami Fejlesztési Bank munkatársa.
