Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1909. szeptember 13-án született Pozsonyban. Gyermekkorában került Budapestre. Villanyszerelőként kezdett dolgozni.
Húszéves korában tagja lett a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének. 1931-ben az illegális KIMSZ-titkárságának tagjává választották. Hamarosan letartóztatták és - kilenchónapi börtön után - Csehszlovákiába toloncolták. Útja itt is az ifjúmunkás-mozgalomhoz vezetett: a Csehszlovákiai Kommunista Ifjúsági Szövetség szlovákiai bizottságának egyik vezetője, majd első titkára volt. A náci megszállás Prágában érte. Megkísérelte megszervezni a kommunisták kiszöktetését az országból. E tevékenysége közben a Gestapó kezére került. 1939-től 1945-ig német koncentrációs táborokban raboskodott. Bekapcsolódott a táborokban működő illegális ellenállási szervezetek tevékenységébe, Auschwitzban az egész táborrendszerre kiterjedő nemzetközi pártvezetőség tagja volt. 1945 tavaszán hazatért Magyarországra. 1945 áprilisától a kommunista párt központi lapjának, a Szabad Népnek szerkesztője, majd 1951-től főszerkesztője lett. Az MDP KV póttagja volt 1951. március 1. és 1956. október 30. között. 1954-től 1956 elejéig Bukarestben a Tartós békéért, népi demokráciáért! c. lap szerkesztőségében dolgozott, majd visszaérkezése után a Szabad Népnél mint főszerkesztő-helyettes folytatta a munkát. 1956 után MSZMP KB Párttörténeti Intézetébe került, ahol a nemzetközi munkásmozgalom történetét tanulmányozó szekciót vezette. 1968-ban kandidátus lett. 1969. január 20-án halt meg Budapesten.
Kommunizmuskutató Intézet
1909. szeptember 13-án született Pozsonyban; születési neve Bettelheim Oszkár volt. Polgári iskoláit félbehagyva kitanulta a villanyszerelő szakmát. Rövidesen megismerkedett a munkásmozgalommal, s 1929-ben belépett az illegálisan működő Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe. Itt a mozgalom lapját, az Ifjú Proletárt szerkesztette. 1931 tavaszán illegális kommunista tevékenységért letartóztatták és kiutasították Magyarországról. Miután Csehszlovákiában letöltötte sorkatonai idejét, ott folytatott kommunista párttevékenységet. Egyik vezetője lett az országban legálisan működő Szlovák Kommunista Párt ifjúsági szervezetének, titkára volt a kommunista irányítás alatt álló Magyar Fiatalok Szövetségének, vezetőségi tagja a szlovák pártnak. 1935-ben Moszkvában küldöttként ott volt a Kommunista Internacionálé VI. kongresszusán. 1937–38-ban az ostravai Magyar Nap című kommunista lap szerkesztője volt. Csehszlovákia német megszállását követően illegalitásba vonult, és szervezte a kommunistáknak kijuttatását az országból. Neki azonban ez nem sikerült: a Gestapo letartóztatta, Dachauban, később Buchenwaldban, végül Auschwitzban raboskodott.
1945 januárjában visszatért Magyarországra, ahol a kommunista pártlapnál, a Szabad Népnél helyezkedett el. Itt először szerkesztőként, a külpolitikai rovat vezetőjeként működött, 1951-től – a diktatúra legsötétebb éveiben – három éven át főszerkesztő volt, ami jól mutatta elvhűségét, megbízhatóságát, Rákosiba vetett megingathatatlan hitét. A lapnál sokak szerint Péter Gábor és Farkas Mihály bizalmi emberének számított. Miután korábban több országban is tevékenykedő, tapasztalt kommunista volt, a párt 1954-ben rábízta a bukaresti kiadású Kominform-lap, a Tartós Békéért, Népi Demokráciáért! magyar nyelvű változatának szerkesztését; itt két évet át dolgozott.
1951-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének (KV) póttagjává választották. Az ötvenes évek közepére Betlen, a Szabad Nép oszlopos tagja és főszerkesztője, a megbízható pártember az irodalmi élet és az újságírás egyik kulcsfigurájaává emelkedett.
A rövid életű értelmiségi mozgalom, a Petőfi Kör sajtóvitájáról, amelyen 1956 nyarán első alkalommal bírálták nyíltan a sztálinista politikát, személyesen továbbított információkat a párt Gerő Ernő vezette legfelsőbb vezetésének, és a KV nevében éles hangú határozatot szerkesztett.
A forradalom és szabadságharc kitörésének napján, 1956. október 23-án Révai József utasítására elítélő cikket publikált a felkelésről, a karhatalom bevetését, a munkásság felfegyverzését és a szovjet csapatok behívását szorgalmazta. A Magyar Rádió ostroma után, miután a szovjet csapatok birtokba vették az épületet, személyesen irányította a technikai eszközök Parlamentbe való telepítését, annak érdekében, hogy a kommunista propaganda és a párt utasításai eljussanak az éterbe.
A szabadságharc leverését követően tevékenyen részt vett az 1956-os forradalom ellenforradalmi beállítását szolgáló ún. Fehér Könyv létrehozásában, amely a berendezkedő Kádár-rendszer történeti igazolásaként „fasiszta tobzódásnak”, ellenforradalomnak, a Horthy-rendszer visszatérésének nevezte a forradalom és szabadságharc eseményeit, számos tényt egyszerűen meghamisított, elferdített vagy elhallgatott.
Az ötvenes évek végtől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott, illetőleg a pártkáderek számára létrehozott Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem oktatójaként tevékenykedett. Élete vége felé sorra jelentette meg a hazai és a nemzetközi munkásosztályról szóló írásait, amelyek elfogultan, propagandisztikusan mutatták be a korábbi évtizedek történéseit (Népi demokratikus fejlődés Spanyolországban 1936–1939, 1963; A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom története 1848–1945, 1967).
1969-ben halt meg Budapesten. Temetésére a Kerepesi temetőben, a kommunista vezetés által kiemelkedőnek tartott munkásmozgalmi személyek hamvai számára létrehozott Munkásmozgalmi Panteonban került sor.
Testvére Boldizsár Iván író volt, fia Betlen János újságíró, televíziós szerkesztő.
Életút, tisztségek:
1929-től: A Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) tagja.
1930: Moszkvában a Kommunista Ifjúsági Internacionálé (KII) hathónapos iskoláján tanul.
1931 elején: A KIMSZ agitációs és propagandamunkájának irányítója, az Ifjú Proletár szerkesztőségének vezetője.
1935: Küldött a KII világkongresszusán Moszkvában.
1937–1939. Szlovákiában a Magyar Fiatalok Szövetségének egyik vezetője, az ostravai Magyar Nap szerkesztőségében dolgozik. Tagja lesz Szlovákia Kommunista Pártja vezetőségének.
1939–1942: Fogoly Dachauban, majd Buchenwaldban.
1942 – 1945. január: Fogoly Auschwitzban.
1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1946–1951: A Szabad Nép szerkesztőségének tagja.
1951 – 1954. július 3. A Szabad Nép főszerkesztője.
1951. április 22. után: A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Elnökségének tagja.
1951. március 1. – 1956. október 28. Az MDP Központi Vezetőségének póttagja.
1954. július 3. – 1956. október 29. A Szabad Nép főszerkesztő-helyettese.
1954–1956: A Tartós Békéért, Népi Demokráciáért! című nemzetközi kiadvány magyar kiadásának felelős szerkesztője.
1956–1957: A forradalom és szabadságharc leverése után a névtelenül közreadott kommunista propaganda-brosúrasorozat, a Fehér könyv egyik szerkesztője.
1957. március – 1960: Az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének (PTI) tudományos munkatársa.
1960–1967: A PTI főmunkatársa, a Nemzetközi Munkásmozgalom Története Szekció vezetője, a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen a Munkásmozgalom Története Tanszék tanára.
1968: A történettudományok kandidátusa.
