Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1910. március 5-én született, Turán. Családjáról, gyermekkoráról semmit sem tudunk. Eredeti foglalkozása villamoskalauz, 1930-tól (valószínűleg szociáldemokrata) párttag.
1935-től a villamos alkalmazottak szakszervezetének helyi titkára, 1938-ig, egy évvel később tagja lett a szakszervezet Központi Vezetőségének. 1942-ben elítélték, rendőri felügyelet alá került, és fel kellett hagynia szakszervezeti tevékenységével. 1945-ben a Közalkalmazottak Szakszervezetének központi vezetőségi tagja, a szépilonai üzem üzemi bizottságának tagja, majd BESZKÁRT telepvezető. 1947-től a III. kerületi (valószínűleg MKP) pártbizottság titkára. Hivatalos életrajza megemlíti, hogy ekkor katona volt, de részleteket nem közöl. 1949-ben Moszkvába küldték, Katonai Akadémiára. Király Béla szerint a legtudatlanabb kádertisztek közé tartozott.Hazatérve előbb légvédelmi parancsnok, majd 1950. október 7-én kinevezték vezérkari főnökké, altábornagyi rangban. Az MDP II. kongresszusán (1951 ) KV póttag lett. A KV 1953 június i ülésén kooptálták a Központi Vezetőségbe és a Politikai Bizottság póttagja lett. 1953. július 4 -én honvédelmi miniszterré választották, 1953. augusztus 11-én adta át vezérkari főnöki tisztét. 1954-ben vezérezredesi rangot kapott.
A KV 1956. október 23/24 -én éjszaka megtartott ülésén minden funkcióját elvesztette, majd a Szovjetunióba távozott. 1958 szeptemberében tért vissza Magyarországra, előbb remízigazgató, majd a BKV balesetelhárítási osztályának vezetője. 1982-ben halt meg.
Kommunizmuskutató Intézet
1905. március 5-én született Turán (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) egy napszámos fiaként. A hat elemi iskolai osztály elvégzését követően a fővárosban próbált szerencsét, ahol eleinte kifutóként dolgozott, majd kalauz, végül villamosvezető lett a főváros közlekedését a két háború között irányító BSZKRT-nál.
A munkásmozgalommal 1930-tól kezdve került kapcsolatba. Eleinte a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja volt, de 1933-ban bekerült a két háború között illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjába is. Közben aktív résztvevője volt a szakszervezeti mozgalomnak, 1937-ben beválasztották a villamosvasút és a HÉV alkalmazottait tömörítő szakszervezet vezetőségébe is. Baloldali mozgalmi tevékenysége miatt a második világháború idején, 1942-ben letartóztatták, majd besorozták egy büntetőszázadba. Bár hamarosan leszerelték, 1943-ban a korban törvényellenesnek számító kommunista tevékenység vádja miatt újra letartóztatták, majd rendőri felügyelet alá helyezték. A háború vége felé, 1944 decemberében egy szemébe csapódó bombaszilánk miatt félig megvakult.
1945-től a Közlekedési Dolgozók Szakszervezete vezetőségi tagja, a BSZKRT szépilonai állomásán pedig állomásvezető lett. Közben a Magyar Kommunista Párt (MKP) is egyre fontosabb megbízatásokkal látta el: előbb munkahelyén a kommunista befolyás alatt álló üzemi bizottságon kapott vezető beosztást, majd 1947-ben őt állították a vállalati pártbizottság élére. Egyidejűleg ő lett az MKP III. kerületi Pártbizottságának titkára is.
Jóllehet semmilyen katonai előképzettséggel nem rendelkezett, a párt mint megbízható, elvhű kommunistát 1949 júniusában a hadseregbe küldte: hivatásos állományba vették, rögtön ezredessé léptették elő, és kinevezték az Országos Légvédelmi Parancsnokság parancsnokhelyettesévé. Ezt követően Moszkvába küldték, hogy a Frunze Katonai Akadémián szerezzen katonai ismereteket.
1950-es hazatérése után olyan hadseregben lett magas beosztású parancsnok, amely a hidegháború viszonyai között és szovjet nyomásra erőltetett fegyverkezésbe kezdett, a háború előtti korszak képzett (vezérkari) tisztjeit félreállította (sok esetben fizikailag is megsemmisítette). Előbb az Országos Légvédelmi Parancsnokság parancsnoka, majd, még ugyanebben az évben, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke lett. Működése alatt gyorsultak fel az ország déli és nyugati határain felhúzott műszaki zár építésének munkálatai.
Amellett, hogy sorra kapta a magasabbnál magasabb katonai rendfokozatokat és feladatokat, Bata az 1948. júniustól Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven az ország feletti kizárólagos irányítást megszerző kommunista párttól fontos politikai megbízatásokban is részesült. 1950-től országgyűlési képviselő, majd a következő évben az MDP egyik legfőbb irányító szervének, a Központi Vezetőségnek (KV) a póttagja lett.
Pályája azt követően sem tört meg, hogy Sztálin halála után, 1953 júliusában, szovjet utasításra, Rákosi Mátyás helyett Nagy Imre lett az ország miniszterelnöke. Júniusban teljes jogú tagként bejutott a KV-ba, és póttag lett a párt Politikai Bizottságában (PB) is; ezzel bekerült a párt és az ország legfelső vezetőinek szűk körébe. 1953 júliusában ő váltotta a Rákosi alatt a pártvezetés egyik legfontosabb emberének számító Farkas Mihályt a honvédelmi miniszteri székben. Pozícióját az egyre zavarosabb politikai helyzetben végbemenő kormány- és főtitkárváltások sem ingatták meg. Minisztersége alatt némileg visszafogták a korábbi nagyarányú fegyverkezést és a katonaság létszámát is csökkentették. Mindezzel együtt működése súlyos károkat okozott a magyar hadseregnek, mivel a tehetséges katonai vezetők jó részét leváltotta, helyükre pedig a párthoz hű, de szakmai szempontból alkalmatlan kádereket ültetett. Miniszterségének egyik fontos mozzanata, hogy Hegedüs András miniszterelnök mellett ő volt az, aki 1955-ben magyar részről aláírta a Varsói Szerződés alapító okmányát.
Honvédelmi miniszteri beosztását egészen az 1956-os forradalom és szabadságharc idejéig megőrizte. Már a forradalom első napján, október 23-án támogatta a szovjet katonai beavatkozást sürgető javaslatokat. A következő napon miniszterként, mintegy hivatalból, tagja lett az MDP KV által a forradalom leverésére felállított Katonai Bizottságnak. Személyesen adott parancsot a felkelés fegyveres leverésére, így ő is felelős az ekkor elkövetett vérengzésekért. A korábbi rendszer kompromittálódott politikusaként azonban hamar háttérbe szorult: először a KV-ből maradt ki, majd hamarosan a miniszteri székből is eltávolították. Ezt követően, október 28-án, több politikustársával együtt szovjet katonai repülőgéppel Moszkvába szállították. Itt Kádár János és Münnich Ferenc mellett ő volt a harmadik magyar vezető, aki november 2-án részt vett a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének a magyar helyzet „megoldásával” foglalkozó kibővített ülésén; Bata ekkor katonai diktatúra bevezetésére tett javaslatot.
A forradalom leverését követően az MDP helyén létrehozott Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai közé nem került be, az új vezetés, több más rákosista politikussal együtt, 1956 novemberében minden állami és pártfunkció viselésétől eltiltotta, és Magyarországra sem térhetett vissza. A következő évben parlamenti mandátumától is megfosztották, azt azonban megengedték neki, hogy 1958-ban hazatérhessen. 1959-ben a hadsereg szétzüllesztésének vádja miatt eljárás indult ellene, és minden korábbi katonai rendfokozatától megfosztották. Az párt ennek ellenére gondoskodott róla: hazatérését követően hamarosan a Fővárosi Villamosvasút újpesti állomásának, majd Baleset-elhárítási Osztályának vezetője lett.
1982. augusztus 17-én hunyt el a fővárosban.
Életút, tisztségek:
1923–1924: Kifutófiú, majd tejkihordó.
1924–1936: A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.-nél váltókezelő, majd kalauz.
1930–1938: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja.
1933-tól a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) tagja.
1934. október – 1935. szeptember: Katonai szolgálatot teljesít.
1935–1938: Budapesten a Villamosvasút és HÉV Alkalmazottak Szakszervezetének helyi titkára.
1936–1944: A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.-nél villamoskocsi-vezető.
1939 – 1942: A Villamosvasút és HÉV Alkalmazottak Szakszervezete Központi Vezetőségének (KV) tagja.
1945–1947: A Közlekedési Dolgozók Szakszervezete vezetőségének tagja, forgalmi tiszt, a BSZKRT szépilonai telepén állomásvezető, az üzemi bizottság tagja, majd elnökhelyettese, emellett az MKP II. kerületi pártbizottságának üzemszervezője és a XII. kerületi Nemzeti Bizottság tagja.
1947–1949: A BSZKRT üzemi párttitkára, az MDP III. Kerületi Bizottságának titkára.
1948-tól: A főváros Törvényhatósági Bizottságának tagja.
1948. június 3. – 1949. július 14. Az MDP Budapest III. Kerületi Pártbizottságának (1951-től Végrehajtó Bizottság) titkára.
1949: A Budapest III. Kerületi Népfrontbizottság elnöke.
1949. május 15. – 1950. május 8. Országgyűlési pótképviselő.
1949. június 1. Ezredesi rendfokozattal hivatásos katonai állományba kerül.
1949. június 1. – 1950. augusztus 1. Az Országos Légvédelmi Parancsnokság (OLP) parancsnokhelyettese.
1950: Elvégzi a moszkvai Frunze Katonai Akadémiát.
1950. május 8. – 1957. május 9. Országgyűlési képviselő.
1950. május 23. Kinevezik vezérőrnaggyá.
1950. június 15. – 1954. december 7. Budapest Főváros Tanácsának tagja.
1950. június 25. – 1954. április 10. Az MDP Budapesti Pártválasztmányának (1951-től Bizottságának) tagja.
1950. augusztus 1. – 1950. november 7. Az OLP parancsnoka.
1950. október 7. Kinevezik altábornaggyá.
1950. október 7. – 1953. augusztus 11. A Magyar Honvédség (1951. június 1-től a Magyar Néphadsereg) vezérkari főnöke.
1951. március 2. – 1953. június 28. Az MDP Központi Vezetőségének (KV) póttagja.
1953. június 28. – 1956. október 28. Az MDP KV tagja.
1953. június 28. – 1956. október 24. Az MDP KV Politikai Bizottságának (PB) póttagja.
1953. július 4. – 1956. október 27. Honvédelmi miniszter.
1954. október 25. Kinevezik vezérezredessé.
1956. október 24. – 1956. október 27. Honvédelmi miniszterként az MDP KV által a forradalom fegyveres leverésére alakított Katonai Bizottság tagja.
1958–1959. február: A Fővárosi Villamosvasút Újpesti kocsiszínének vezetője.
1959. február – 1982. augusztus 17. A Fővárosi Villamosvasút Baleset-elhárítási Osztályának vezetője.
