Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1894. június 16-án született Szentendrén (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) egy kőfaragó családjában. Négy polgári osztályt végzett, majd ezt követően tisztviselőként helyezkedett el. Az első világháború kitörése után besorozták, a keleti frontra küldték, ahol 1915-ben fogságba esett, majd Oroszországba került. Itt ismerkedett meg a kommunizmus eszméivel. 1917-ben belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba, valamint a párt Vörös Gárdának nevezett fegyveres alakulatába, amely egy év múlva beolvadt az ország új hadseregébe, a Vörös Hadseregbe. Katonai szolgálata alatt sokáig a kommunista párt hadseregben való képviseletével megbízott politikai biztos (komisszár) volt. A polgárháború után szolgálataiért kitüntették. 1926-ig a harkovi katonai körzetben szolgált; ekkor egészségügyi okok miatt leszerelték.

A húszas-harmincas években a Szovjetunióban különböző élelmiszeripari vállalatok vezetőjeként dolgozott. 1931-ben Moszkvában elvégezte a pártfunkcionáriusok, a gazdasági és államigazgatási vezetők képzésére és továbbképzésére létrehozott Vörös Akadémiát.

A Szovjetunó elleni támadás idején mint tartalékos tisztet, rövid időre újból behívták a Vörös Hadseregbe; egy évig szolgált. 1942-től egészen 1948-ig a baromfifeldolgozó-iparban és a húsiparban töltött be vezető tisztségeket.

1948-ban hazatért Magyarországra, belépett a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), amelytől a tejipar területén kapott vezető beosztásokat. Egy év múlva már a Könnyűipari Minisztérium csoportfőnökeként dolgozott: ő lett az ország élelmiszerellátásának egyik felelős irányítója.

A következő években még jelentősebb funkciókhoz jutott az élelmezésügy területén: 1951-ben az Élelmezési Minisztérium miniszterhelyettesévé, egy évre rá élelmiszeripari miniszterré nevezték ki. Altomáré évtizedekig élt a Szovjetunióban , a magyarországi viszonyokat alig ismerte, nehezen értette meg a kintitől sokszor eltérő termelési hagyományokat és adottságokat. A miniszter hozzá nem értésének is szerepe volt abban, hogy a háború után egyébként sem túl jó állapotban lévő honi élelmiszeripar minisztersége alatt tovább sorvadt. Fontos szerepe volt a mezőgazdaság szocialista típusú átalakításában is. Az 1950-es években neve gyakorlatilag egyet jelentett a rossz minőségű, silány élelmiszerrel, amit jól példáz, hogy a nép „altomáré káposztának” hívta a takarmánynak szánt, ám mégis a lakosság számára árusított rossz minőségű zöldséget.

Pozícióját azt követően is meg tudta őrizni, hogy 1953-ban, szovjet utasításra, Nagy Imre lett az ország miniszterelnöke. Pozíciójának kikezdhetetlensége bizonyosan nem volt független attól, hogy a szovjet vezetés megbízható magyarországi emberének számított, és ő volt a nagykövet, Jurij Andropov egyik kedvenc informátora, akinek révén a „birodalmi központ” ellenőrizhette a magyarországi élelmezési helyzetet, a beszolgáltatások és a gazdasági tervek alakulását is.

1956 nyarán menesztették a kormányból, és nyugdíjazták. (Az MDP PB határozata szeint „a PB és a Minisztertanács többszöri figyelmeztetése ellenére sem változtatott helytelen magatartásán és munkamódszerein: felfelé hízeleg, beosztottjaival durva, kíméletlen”; „hízelgő elemekkel vette körül magát”.) Távozását követően nyugdíjba vonult.

Az októberi forradalom idején, a lehetséges elszámoltatástól pánikba esve, Moszkvába távozott, ahonnan csak a szabadságharc leverése után, 1956 novemberében tért vissza.

Hazatérését követően belépett az MDP helyén létrejött Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), a pártból azonban 1962-ben kizárták, mivel egy nagyobb értékű ingatlan értékesítése kapcsán nyerészkedés gyanújába esett. A kizárás miatt magát a párt első titkárát, Kádár Jánost is megkereste, aki azonban azt válaszolta neki, hogy „nem lát módot arra, hogy visszatérjen a tagok közé”. Ennek ellenére négy évvel később, 1966-ban kizárását visszavonták.

1976. július 23-án halt meg Budapesten, sírja a Farkasréti temetőben található.

 

Életút, tisztségek:

1912–1914: Tisztviselő.

1914–1915: Az első világháborúban a keleti fronton harcol; hadifogságba kerül.

1917. március: Belép az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspártba (1918-tól: Oroszországi Kommunista [bolsevik] Párt).

1917–1918: A Vörös Gárdában szolgál.

1918–1926: A Vörös Hadseregben szolgál, ütegparancsnok, politikai biztos (komisszár). A polgárháború után a harkovi katonai körzet fegyverraktárainak parancsnoka.

1926–1930: Egy cukorkombinát igazgatója.

1930–1931: Elvégezi a moszkvai Vörös Akadémiát.

1931–1937: A Cukoripari Gépgyártó Tröszt igazgatója.

1939–1941: A Hús- és Tejipari Népbiztosság ügyvezető igazgatója, majd főtanácsosa.

1941–1942: A Vörös Hadsereg 51. hadtesténél a tüzérségi ellátó részleg parancsnoka.

1942–1947: A Moszkvai Baromfitenyésztési Tröszt vezérigazgatója.

1947–1948. A Moszkvai Húsipari Tröszt igazgatóhelyettese.

1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja. (1962-ben kizárják a pártból, de 1966-ban a kizárást hatálytalanítják.)

1948: A Tejipari Igazgatóság helyettes vezetője.

1948–1949: A Tejipari Központ vezérigazgatója.

1949. december 28. – 1951. január 27. A Könnyűipari Minisztériumban miniszteri osztályfőnök, illetőleg élelmezési csoportfőnök.

1951. január 27. – 1952. január 5. Az élelmezési miniszter helyettese.

1952. január 5. – 1956. július 30. Élelmiszeripari miniszter.

1952. január 12. – 1952. december 1. A Népgazdasági Tanács tagja.

1954–1956: Az Élelmiszeripari Együttműködési Bizottság elnöke.

1956. augusztus 2. Nyugdíjba vonul.