Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1917. augusztus 31-én született, Budapesten. Árvaházban nevelkedett. (Eredeti neve: Appel.) Első foglalkozása építőmunkás. 1935-ben lett a KMP tagja.
1945-ben az V. kerületi Pártbizottságon dolgozott. 1946 szeptemberétől a Zemplén, 1948. május 23-tól a Baranya megyei Pártbizottság titkára. 1949. július 11-én letartóztatták; azért került az államvédelem látószögébe, mert 1945-ben Szőnyi Tibor szállásadója volt. Egyesek szerint a börtönben került szoros kapcsolatba Kádár Jánossal. 1954. július 22-én szabadult ki, majd rehabilitálták. Ezután gazdasági területen dolgozott. 1956-os létrejöttétől tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. 1957. április 12-től művelődésügyi miniszterhelyettes, 1958. február 10-től a művelődésügyi miniszter első helyettese lett. E funkcióiban a köztudat szerint hivatali súlyánál jóval nagyobb befolyása volt a párt kultúrpolitikájára. 1960 után a KB megbízásából Nógrádi Sándorral kétszer is tárgyalt a Szovjetunióban Rákosi Mátyással.
A IX. kongresszuson (1966 ) a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja lett. Az 1967. április 12-i KB-ülésen kulturális KB-titkárrá választották. Korábbi hivatalából 1967. április 18-án mentették fel. Ekkortól a kulturális élet legfőbb irányítója. Az 1969 március i KB ülésen megbízták a KB Agitációs és Propaganda Bizottság vezetésével is. A X. kongresszuson (1970) a Politikai Bizottság tagja lett. Az 1971. áprilisi KB-ülésen az ekkor létrehozott Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöke lett.
A környező országokhoz viszonyítva rugalmas kultúrpolitikájának alapelveit elődjétől, Szirmai Istvántól vette át (bár rossz viszonyuk közismert volt). Utóbb sokat vitatott politikáját úgy szokták jellemezni, hogy elsősorban a személyes kapcsolatok egyre bonyolódó hálójával fájdalommentesen próbálta meg kézben tartani az értelmiség krémjét. Ugyanakkor az ő nevéhez fűződik a 'néhány antimarxista kutatót' elítélő 1973-as határozat is. Azonban még ez az önkritika-számba menő gesztus sem volt elégséges a hetvenes évek eleji konzervatív rendcsinálás idején, a KB 1974. márciusi plénumán leváltották kulturális KB-titkári tisztéről és visszahívták a KB Agitációs és Propaganda Bizottság éléről, de a testület tagja maradt; március 21-én kinevezték a Minisztertanács elnökhelyettesévé. A XI. kongresszuson (1975) elmozdították a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöki tisztéből, de tagságát megtartotta. Hivatalait elveszítette, de döntő befolyását a nyolcvanas évek közepéig megőrizte.
A nyolcvanas évek elején kiszemelt utódjával, Pozsgay művelődési miniszterrel folytatott elmérgesedő vitái azzal végződtek, hogy mindketten elkerültek akkori posztjukról. Aczél a KB 1982. júniusi ülésén miniszterelnök-helyettesből ismét kulturális KB-titkár lett.
A XIII. kongresszuson (1985) leváltották kulturális titkári funkciójából és visszahívták a KB Agitációs és Propaganda Bizottságból és a KB Kulturális Munkaközösségből is; a KB Társadalomtudományi Intézet igazgatója lett. Az országos pártértekezleten (1988) nem jelöltette magát a Politikai Bizottságba, de KB-tagságát megtartotta. A KB 1988. júliusi ülésén ismét beválasztották a KB Agitációs és Propaganda Bizottságba. 1988. december 15-én e bizottságot felszámolták.
További forrás
Kommunizmuskutató Intézet
1917. augusztus 31-én egy budapesti (angyalföldi) munkáscsaládban született. Eredeti neve Appel Henrik volt. Apja, akinek hét fiútestvére volt, korán meghalt. A gyerek nyolcévesen árvaházba, négy évre rá nevelőszülőkhöz került. Alapfokú iskolái elvégzése után kőművessegéd lett, később építőmunkásnak állt. A kommunizmus eszméivel a cionista mozgalommal kapcsolatban álló nevelőszülei révén találkozott először. 1935-ben belépett az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP). Autodidakta módon folyamatosan képezte magát, még színészi ambíciókat is dédelgetett; 1936 őszén beiratkozott a Színiakadémia előkészítő évfolyamára (nevét is ekkoriban változtatta Aczélra, bár azt csak 1945 után jegyezték be hivatalosan).
1942 elején letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték. A vád a Horthy-korszakban törvénytelennek minősülő illegális kommunista tevékenység volt. Büntetését a váci börtönben töltötte, ahonnan még ugyanebben az évben munkaszolgálatra vitték, de sikerült magát leszereltetnie. Ezt követően visszatért Budapestre. A cionista ellenállási mozgalom tagjaként a német megszállás után ő tartotta a kapcsolatot a kommunista párt és a cionisták között, s maga is részt vett az embermentésben.
A KMP-ben folytatott tevékenységének eredményeképpen már 1945 tavaszán munkát kapott a Moszkvából hazatérő emigráns magyar kommunisták által megszervezett Magyar Kommunista Pártban (MKP). Budapesten kezdte meg a pártmunkát, majd 1946 augusztusától a Zemplén megyei pártbizottság titkáraként ő lett a megye első számú vezetője. Egy évvel később, a kommunisták által elcsalt kékcédulás választásokon a Parlamentbe is bekerült. Aczélt az egyeduralmat megszerző Magyar Dolgozók Pártja (MDP) is fontos pozíciókhoz juttatta: 1948-ban a Baranya megyei pártbizottság első titkára, illetőleg a Pécsi Tudományegyetem oktatója lett, annak ellenére, hogy nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel.
A kommunista párt kíméletlen belső harcai egy idő után őt is elérték: 1949. július 6-án őrizetbe vették, mert neve kapcsolatba került a koholt vádak alapján letartóztatott Rajk László ügyével. Egy évvel később tizenöt évi fegyházra ítélték. Vácott és a Kozma utcai Gyűjtőfogházban töltötte büntetését, összesen 28 hónapot magánzárkában volt. 1954. július 17-én, két héttel rehabilitációs tárgyalása előtt, súlyosan megromlott egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra helyzeték, és hamarosan rehabilitálták.
Börtönben töltött évei miatti kárpótlásként a párt gazdasági területen juttatta pozícióhoz: kinevezték egy építőipari vállalat vezetőjévé. Szabadon bocsátása után igyekezett távol tartani magát a nagypolitikától.
A forradalom kitörésekor Aczél Bécsben volt: életében először ekkor járt külföldön. Október 27-én tért vissza Budapestre. 1956. október 31-én délután jelen volt a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) alakuló ülésén. (E nap délelőttjén az MDP Elnöksége, a kialakulóban lévő többpártrendszerre készülve, feloszlatta az addig állampártként működő MDP-t, és kimondták az új párt, az MSZMP megalakulását.)
Aczél pártmunkájára a szovjet katonai beavatkozás révén hatalomra került Kádár János is számított; az új első számú vezetővel börtöntapasztalatai révén is közel állt. November elején tagja lett az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának, vagyis a párt felső vezetésének. A forradalom megítélésében, valamint a Nagy Imrével szembeni fellépésben Kádárnál megengedőbb álláspontot képviselt, ezért 1957-ben önkritikát kellett gyakorolnia.
Aczél a „kádári konszolidáció” első éveiben formálisan nem töltött be magas tisztségeket sem az állami, sem a pártapparátusban: 1957-ben csupán művelődésügyi miniszterhelyettessé, egy évre rá a miniszter első helyettesévé nevezték ki; egészen 1967-ig maradt a korabeli szójáték szerint „első felettes”. Tényleges hatalmát és befolyását kapcsolatainak és informális befolyásának köszönhette: a korabeli magyar kulturális életben mindenki tudta róla, hogy a háttérből valójában ő mozgatja a szálakat.
1967-ben kapta meg a súlyának megfelelő tisztséget: kinevezték az állampárt Központi Bizottságának titkárává. Új bosztásában ő felügyelte a pártközpont Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályát, azaz a(z ideológián kívüli) magyar szellemi élet egészét.
Kultúrpolitikájának alapját az úgynevezett „három T”, vagyis a támogatás, a tűrés és a tiltás jelentette, amelynek lényegét ő maga így foglalta össze: „…a párt és a kormány […] a szocialista-realista alkotások létrejöttét támogatja, de […] nyilvánosságot biztosít olyan nem realista irányzatoknak is, amelyek nem állnak szemben a népi demokráciával. […] [de] elutasít minden olyan törekvést, amely a népi demokrácia […] rendjét kívánja aláásni.” Vagyis a rendszerhez lojális művészek a támogatott, a rendszer létét veszélyeztetők pedig a tiltott kategóriába kerültek; rajtuk kívül létezett egy harmadik csoport is, amelynek tagjai a két pólus között helyezkedtek el. Az ő műveiket a hatalom pillanatnyi kényének-kedvének, pontosabban napi érdekeinek megfelelően tiltotta be vagy tűrte meg. E harmadik kategória megteremtése Aczél politikájának a rugalmasság látszatát kölcsönözte; ennek köszönhetően bizalmas viszonyba került a korszak tudományos és kulturális életének kiemelkedő személyiségeivel, és széles körű kapcsolatrendszerre tett szert közöttük. Jó viszonyt ápolt például Kodály Zoltánnal, Illyés Gyulával, Lukács Györggyel is. Az értelmiséggel szemben igyekezett a közvetlenség látszatát kelteni – újlipótvárosi lakásának telefonszáma nyilvános volt, bárki felhívhatta. Azonban ez a látszólagos nyíltság is csak a kultúrát szűk korlátok közé szorító aczéli politika eszköze volt: kapcsolatait az értelmiség manipulálására, különalkuk kikényszerítésére, a különböző értelmiségi csoportok egymás elleni kijátszására használta fel. Ez az állandó megalkuvásokból, kölcsönös hazugságokból felépülő szövevényes hálózat jelentette Aczél politikájának másik pillérét. Aki nem volt hajlandó együttműködni, annak művei évekig vagy egyáltalán nem jelenhettek meg.
Megkerülhetetlenségét, kiterjedt kapcsolati rendszerén túl, jórészt Kádár Jánoshoz fűződő személyes barátságának köszönhette. Bizalmas viszonyukat jól mutatja, hogy tegező viszonyban voltak, annak ellenére, hogy Kádár még a legközelebbi munkatársaival is inkább magázódott. Az aczéli kultúrpolitika a hatvanas évek második felében jól kiegészítette a pártvezér „puha” – a társadalmat folyamatos megalkuvásokra kényszerítő – diktatúráját.
A hetvenes évek első felében zajló visszarendeződési folyamat következményei Aczélt sem kerülték el: megengedőbbnek tűnő, a reformokat látszólag támogató politikája miatt 1974-ben több, a rendszer átalakítását sürgető politikussal együtt félreállították. KB-titkári tisztségéből leváltották, szimbolikus jelentőségű feladatokat bíztak rá.
Bár befolyása az 1980-as évekre megcsappant, 1982-ben visszakapta a KB-titkári posztot. Ám korábbi politikája, manipulatív módszerei ekkor már egyre alkalmatlanabbnak bizonyultak a mind kritikusabbá és pluralizáltabbá váló közéletben. A problémát érzékelve, a párt vezetése 1985-ben tisztségeiből visszahívta. Az ország kulturális életének irányítása ettől kezdve végleg kicsúszott a kezéből.
Az MSZMP 1989. október 7-ei megszűnését követően visszavonult a politikától, és belekezdett emlékiratai megírásába. A rendszerváltoztatást követően egyre jobban elhatalmasodott rajta a félelem, hogy korábbi szerepe miatt felelősségre vonják. Nem sokkal később, 1991. december 6-án hunyt el otthonában.
Életút, tisztségek:
1935-től a Kommunisták Magyarországi Pártja, 1944. októbertől a Magyar Kommunista Párt (MKP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. november 7-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1945. április – 1946. augusztus: A Magyar Kommunista Párt (MKP) budapesti, majd V. kerületi szervezetének munkatársa.
1946. augusztus – 1948. május 23. Az MKP Zemplén Megyei Bizottságának titkára.
1947. szeptember 16. – 1949. augusztus 10. Országgyűlési képviselő.
1948. május 23. – 1949. július 6. Az MKP (1948. június 14-től MDP) Baranya Megyei Bizottságának első titkára.
1948. szeptember – 1949. július 6. A Pécsi Tudományegyetem oktatója.
1949. július 6. Letartóztatják.
1950. május 20. A Legfelsőbb Bíróság 15 évi börtönbüntetésre ítéli.
1954. augusztus 25. Kiszabadul a börötnből.
1954. november 1. – 1957. április: A 23. sz. Állami Építőipari Vállalat igazgatója.
1956. november 10. – 1957. június 29. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottságának tagja.
1957. június 29. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.
1957. április 12. – 1958. február 10. Művelődésügyi miniszterhelyettes.
1958. február 10. – 1967. április 18. A művelődésügyi miniszter első helyettese.
1958. november 26. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő.
1966. december 3. – 1985. március 28. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.
1967. április 12. – 1974. március 20. Az MSZMP KB tudományos, oktatási és kulturális területért felelős titkára.
1969. március 6. – 1974. május 20. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának elnöke.
1970. november 29. – 1988. május 22. Az MSZMP Politikai Bizottságának tagja.
1971. április 29. – 1975. április 8. Az MSZMP KB Kultúrpolitikai Munkaközösségének elnöke.
1971. május 12. – 1990. március 16. Pécs városának országgyűlési képviselője.
1974. március 21. – 1982. június 25. A Minisztertanács elnökhelyettese.
1974. március 21. – 1982. június 25. Az Állami Díj és Kossuth-díj Bizottság, illetőleg az Állami Ifjúsági Bizottság elnöke.
1974. július 10. – 1976: Az Országos Közművelődési Tanács elnöke.
1975. április 8. – 1982. június 23. Az MSZMP KB Kultúrpolitikai Munkaközösségének tagja.
1980 – 1982. június 25. Az Országos Közművelődési Tanács elnöke.
1982. június 23. – 1985. március 28. Az MSZMP KB titkára.
1982. június 23. – 1985. április 23. Az MSZMP KB Művelődéspolitikai Munkaközösségének elnöke.
1985. március 28. – 1989. október 1. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója.
1988. július 14. – 1988. december 6. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.
